Na majd a TEK – Kegyetlenül néznek minket totális hülyének!

A Fidesz szerint a TEK megvédi a magyar lakosságot!

A közpénzből eltartott orbáni magándroidok akkora menő manók, hogy egymaguk elbánnak az iszlamista terroristákkal.

Ezt az okos Halász János fideszes szófosó mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján.

Halász János elmondta: a testület a Terrorelhárítási Központnál (TEK) tartott kihelyezett zárt ülést, ahol a fő téma ismét a migráció volt. Szó volt arról is, hogy a határkerítés biztonságot jelent a Magyarországnak, ennek köszönhetően a terrorveszély csökkent.

Kedd reggel Brüsszel központjában késeltek meg egy rendőrt. Egyes források ezt inkább nem részletezem, na de mégis (Origó, Ripost, Pestisrácok stb… szennylapok) szerint iszlamista terrortámadás történt.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint ismét egy bevándorló hátterű terrorcselekményt hajtottak végre rendőrök ellen. Ezzel ismét az európai hatóságokat, az európai jogrendet, az európai kultúrát támadták meg.

Halász János azt mondta: a keddi bizottsági ülésen meggyőződtek róla, hogy a TEK megvédi Magyarországot. A TEK mind felkészültségében, mind tudásában bármelyik hasonló külföldi szervvel felveszi a versenyt – jelentette ki a szóvivő.

Kiemelte: mind az európai, mind a magyar terrorelhárító szervekre egyre több feladat hárul. A valódi felelősség viszont a brüsszeli politikusoké, vezetőké.

Jó lenne, ha a “bevándorláspárti brüsszeli elit” végre belátná, hogy az ő politikájuk jelent veszélyt Európára – szögezte le Halász János. Kiemelte: ahol a migránsok megjelennek, ott a terrorveszély, a bűncselekmények, az erőszak veszélye megnő. Látható, hogy a migránsokkal elárasztott településeken az európai emberek nem érezhetik magukat biztonságban – tette hozzá.

Mindeközben az Európai Unió pénzéből több tízezer migránskártyát osztogatnak az itt lévő, illetve az ide tartó migránsoknak, ezzel is megnövelve a terrorizmus finanszírozásának kockázatát – mutatott rá Halász János.

Hozzátette, teljesen világos, hogy a mostani “Soros bérenc és bevándorláspárti brüsszeli elitnek” mennie kell az EP választások után, mert a migránsokkal együtt csak a terrorizmust és a veszélyt hozzák Európára.

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Judith Sargentini és Magyarország! (VIDEÓ)

O.L.K.T.

VIDEO..!!! Soros: “A KAPCSOLATUNK MEGROMLOTT, MERT Ő MEGROMLOTT.”

O.L.K.T.

Demonstráció és élőlánc az MTA elött! (ÉLŐ)

Rubóczki Tamás