Na, a keresztény szócső ismét képzelődik!

A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon, nem tisztelik, sőt semmibe veszik a magyar emberek döntését, a választók akaratát – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a baloldal lebukott, hiszen a hírek szerint az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója belső levélben köszönte meg embereinek, hogy megtorpedózták a Fidesz-KDNP képviselőinek szakbizottsági jelöléseit.

Ezt a levelet több mint száz európai parlamenti email címre küldték ki – közölte Nacsa Lőrinc, majd aláhúzta,

“mindez jól érzékelteti, hogy a bevándorláspárti erők milyen gátlástalan eszközökkel készek harcolni a bevándorlást ellenzőkkel szemben”.

Kiemelte, a bevándorláspárti baloldal mindent képes bevetni, hogy elhallgattassa a magyar emberek hangját az új Európai Parlamentben, hiszen tudják, a magyarok azért szavaztak bizalmat a kormánypártoknak a májusi EP-választáson, hogy megvédjék Európát és benne Magyarországot a bevándorlástól.

Nacsa Lőrinc kérdésre válaszolva elmondta, a kormánypártok képviselői választási ígéretükhöz híven Magyarország érdekeiért dolgoznak majd, s a DK ez ellen, vagyis a magyar emberek érdekei ellen kíván fellépni, amikor azt mondja: mindenben akadályozni fogják a kormánypártokat.

 

Via: MTI

Kapcsolódó cikkek

Gyilkos szerelem. Ebbe a szerelembe a magyar nép belepusztul.

O.L.K.T.

Tízmilliárdokat kaszált a MET a Fidesz segítségével

O.L.K.T.

Kálmán Olga nem semmi posztot tett ki az oldalára!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!