MSZP: Szó szerint húzzák az időt a Borkai-ügyben a hatóságok!

0

Bár elindult egyfajta nyomozás, nem csak Borkai Zsolt szexvideói, hanem a volt győri polgármester korrupciógyanús ügyeiben is, mégis úgy tűnik, valódi vizsgálatok mintha csak a Fidesz érdekében zajlanának.

A Nemzeti Nyomozó Iroda múlt héten ugyan meghallgatta Juhász Istvánt, a győri MSZP-szervezet alelnökét, aki magánemberként tett feljelentést a fideszes politikus ellen hűtlen kezelés és hatalommal való visszaélés miatt, de érdemi tanúkihallgatások vagy házkutatások nem történtek – mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Pollreisz Balázs, a győri közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője.

Az ellenzéki politikus szerint a Borkai, illetve Fidesz ellen Győrben tett feljelentéseiket a helyi hatóságok, kivárva az utolsó határidőket, a fővárosba továbbították. A hatóságok hallgatnak, így a nyomozásokat el lehet húzni a január 26-án esedékes újabb győri polgármesterválasztás utáni időkig – tette hozzá.

Pollreisz Balázs azokról a véleményekről, hogy az egész Borkai-ügy kirobbantása az ellenzék műve, és ráadásul felfújta a történteket, azt mondta, ezen már sokat kacagott, hiszen az adriai hajón nem az ellenzék tagjai voltak ott, és videóztak, és azok sem ők voltak, akik nyilvánosságra hozták a Borkai orgiáját bemutató felvételeket. Ezek az anyagok Borkai szűk köréből kerültek ki, akármit is hazudoznak – mondta a szocialista politikus.

Ez a kérdés azért is felvetődhetett, mert a napokban derült ki, hogy a Borkaiék orgiájának felvétele valószínű, már tavaly eljutott Póczik József volt labdarúgóhoz, a DK egykori győri önkormányzati képviselőjelöltjéhez. A hogyan még kérdéses, Póczik azt állítja ismeretlenektől kapta, és ellenszolgáltatás nélkül továbbadta azt Borkainak, de az Index értesülései szerint más verzió is elképzelhető, mert Póczik élettársának fia is ott volt az adriai hajón, sőt, ő készítette a felvételeket.

Az ellenzéken belüli előválasztásról Pollreisz Balázs azt mondta, folyamatosan zajlanak róla a tárgyalások, a következő fordulót péntek délután tartják, amikor el kell dönteniük, hogy lesz-e, hogyan lesz voksolás a közös ellenzéki polgármesterjelölt kiválasztására. Ha döntenek, akkor nagyon gyorsan elkezdik szervezni, december 7-én már indul az aláírásgyűjtés a városban.