Morbus Orbanusz

Van egy ország (Magyarország), amelynek választott, első számú vezetője évek óta megteheti, hogy a trambulinról vizel a medencébe. Nagy nyilvánosság előtt, mosolyogva, senkitől, semmitől sem zavartatva. A medence – nevezhetjük Kárpát-nak -, eleve kétes tisztaságú volt, de az elmúlt három választási ciklusban fokozatosan fertőződött tovább, már- már a valószínűtlenségig, a fokozhatatlanságig – és lám, most újabb adag érkezik a medencébe.

Civilizált jogállamban (van ilyen), az önkormányzati választások előtt a nyugdíjasok elé szórt 9000 forintos akciót választási csalásnak nevezik – már amennyiben a szavazatvásárlás annak számít. Annak. Nálunk olajozottan működik a gépezet, a Morbus Orbánusz tökéletesen teljesít. Ez a hazai viszonyokhoz, hagyományokhoz adaptált génmódosító, az öntudatot, az ellenállást, a jellem immunrendszerét rombolja, pusztítja, lassan, alattomosan, szinte észrevétlenül.

Elébb a gerincet puhítja, hogy hajlékony legyen, aztán a szemet támadja meg, hogy ne lássuk, ami nyilvánvaló, majd a hangképző szervek követeznek, hogy az üvöltésből báránybégetés, ellenállóbb egyedeknél diszkrét csaholás váljék. Orrunkat sem kíméli, pár hónapos nyomulással már mindenkiben ellenséget szimatolunk, aki hangyányit is eltér a NER-szabványtól, különös tekintettel a tücsökre. A Morbus Orbánusz, tömeges és halálos kór, testet, lelket, szellemet romboló és nem csak a szegényeket, nyomor-sorban élőket támadja főként, mint jeles elődje.

Van egy ország (Magyarország), amely az Isten-Haza-Család álszent-hármasságára feszülve várja a megváltást és a Morbus Orbánusz jól teljesít, már kevés hiányzik hozzá, hogy egyértelművé legyen, mint a méregnél : vagy megöl, vagy megerősít ez a kór. Vagy csúszómászószókká válunk, vagy kitermelődik az ellenanyag, feltámad bennünk az önérzet, az önbecsülés, a szolidaritás, az utódainkért érzett felelősség tudata. Ha nem : bemasírozunk az egykor Nagy Imre koporsójára felkapaszkodott ifjú titán – és társai – mostanra előkészített, tömeges, tetszhalotti sírjába.

A Morbus Orbanusznak egyetlen érdemi ellenszere van : a hőterápia. Hogy ELÉG! És NEM a gyújtogatásra gondolok. A Belső tűzre. Arra a tűzre, amely nem mások kárára lobban, hanem bátorságunk, elszántságunk, tartásunk megjelenítése. Nem a a walesi bárdok hősiességére gondolok, nem a buddhista szerzetesére, nem Jan Palach, vagy Bauer Sándor öntestéből lobogó máglyáira. Arra a 9000 forintos júdáspénzre, amit ez a hatalom szán megvásárlásunkra, országpusztító gyakorlatának további legitimációja érdekében.

Igen első sorban rátok gondolok, kétmillió, magyar nyugdíjas, rátok, akiknek egy része, már rég elköltötte előre, fejben ezt a nyomorult összeget, rátok, akik úgy élitek napjaitokat, hogy ez az élet-szekér már elment. Rátok, akik harminc évvel ezelőtt, velem együtt kihordtátok vagy inkább félre, ezt a rendszerváltást, akik akarva akaratlan a Morbus Orbanusznak teremtettünk ideális táptalajt. Van még egy dobásunk, kedves, halálra ítélt kórtársaim.

Kilencvenezer nyugdíjast várok szeptember utolsó hétvégéjén a Kossuth térre.*

Kilencvenezer olyan embert, aki nem csak szavakban, nem csak a képernyő előtt, nem csak magában, vagy bizalmas körben morgolódik, de ott és akkor képes 9000 forintnyi saját tűzzel kifejezni, hogy nem vagyunk megvásárolhatóak. És hogy ELÉG! Ezt a rendszert és képviselőit, szemben az előzővel, nem túlélni kell – mert nem lehet -, hanem leváltani, elzavarni, lerázni magunkról, mint kutya a vizet.

Tudom mennyi okos, hasznos helye lenne, lehetne ennek az összegnek. Tudom és érzem, a semmihez képest 9000 forint rengeteg (az én nyugdíjam 99 000, tehát nem máséval verem a csalánt), de egy kritikus helyzetet nem feltétlen ésszel, hanem szívvel lehet javunkra fordítani. Ennek a – gondolom zsáknyi – utalványnak a nyilvános elégetése, jeladás lehetne, messzire – és sokáig – világító üzenet a többi nyolcmilliónak : a teljesebb, szabadabb emberibb jövőért le tudok mondani a múló, pillanatnyi érdekeimről, szembe tudok menni az egyik legalapvetőbb, az egzisztenciális félelmemmel.

A kilencvenezer alig öt százaléka a hazai nyugdíjasoknak. Ha százból öten képesek erre a gesztusra, attól egy egész ország kaphat lendületet, hitet – és épp azoktól, akikre eddig a hatalom mint legfőbb (szavazó)bázisára tekintett. Gyere bottal, vagy tolószéken, gyere sántikálva, vagy rollerral, gyere emelt fővel, s ha nem tudsz jönni, küldd magad helyett a gyerekedet, unokádat. Hisz valójában értük lobban a láng.

Van egy ország (Magyarország), ahol a Hazugság-és Gyűlölködés Központban már bevetésre készek a legújabb Orbanusz-mutánsok, hogy a választások közeledtével ismét eltereljék figyelmünket a valódi lét-kérdésekről. És, ha gondolatainkat, szívünket ismét hagyjuk irányítani, manipulálni, ha mi is gyűlölködni kezdünk, ha felvesszük ezt a kesztyűt, akkor hozzájuk leszünk hasonlóvá. És őket erősítjük. A gyűlölet-kesztyűre is azt mondom : ELÉG! Ennek a mostani tűznek a szeretetből kell táplálkoznia. Ne őket gyűlöld, ne a rinocérosz bőrűeket, az arctalan arcúakat, a fő- és alhajlongókat, a csupanyelv-elvűeket, a napibaromság-ontókat, hanem ÖNmagadat szeresd. A gyermekeidet, az unokáidat szeresd. Azokat, akikből a Morbus Orbanusz a szemünk láttára csinál(na) testben-lélekben-szellemben megnyomorított csavart saját gépezetébe. És persze az sem árt, ha ezt az országot is szereted. A hazádat.

* Az időpontot jövő héten tudom megadni, az érdeklődés függvényében. Ha érdekel, nézz vissza az oldalamra egy hét múlva.

Ráadásként egy dúdoló, még múlt évről.

https://www.youtube.com/watch?v=IB8eR3f82L0

Gábor Rejtő/facebook

Kapcsolódó cikkek

Miért repült Orbán többször is titokban Svájcba?

H Miklós

Brüsszel ördögi terve: 11,4 milliárd forint a kórházi fertőzések visszaszorítására

O.L.K.T.

Fideszes történelemhamisítás

O.L.K.T.