Mivel tegnap kiderült, hogy hazudtak, ezért ma Kásler újabb mesét adott elő az EÜ-ről!

Az egészségügyi dolgozók körében további jelentős béremelésekre kerül sor – ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián.

Kásler Miklós elmondta, a kormány folytatja a 2016-ban megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók, és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét. A béremelés az elkövetkező négy évben a 2018. évi alapilletmény bázisához viszonyítva történne – tette hozzá.

A Nézőpont Intézet Gyógyuló egészségügy című konferenciáján a miniszter elmondta, a 2019. november 1-től esedékes 8 százalékos szakdolgozói béremelést előre hozzák jövő év júliusára, és a védőnők is a szakdolgozói bértábla alá kerülnek, és részesülnek a béremelésben. A következő lépcsőben 2020 januárjában további 14 százalékkal, illetve novemberben egy újabb 20 százalékkal emelnék az alapbért. Majd 2022 januárjában egy következő, 30 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.

Kiemelte, összességében ez 72 százalékos alapbéremelést jelent 2022-re 2018-hoz képest.

A miniszter beszélt arról is, hogy az alapellátás megerősítése érdekében létrehozzák az alapellátó országos módszertani központot, amely meghatározza a kompetenciákat és a hatásköröket.

Mint kifejtette, újragondolták az alapellátási ügyeleteket, a különböző ellátási szinteket. A jövőben nagyban szeretnének támaszkodni az alapellátó orvosokra, kiterjesztve egyéb szakvizsgájukhoz kötött kompetenciájukat. A megfelelő orvosi eszközpark biztosítását is célul tűzték ki, kiépítve az elektronikus összeköttetést a következő ellátási szinttel.

A tervek között említette a családi orvosi praxisok gazdasági helyzetének támogatását, terheik könnyítését, és az elképzelések szerint járásonként egy-egy alapellátási egységet hoznának létre egyéb szakterületek, például az iskolaorvos, foglalkozás-egészségügyi orvos, védőnő, diabetológus vagy logopédus bevonásával. A járásokat szakmai kollegiális vezető irányítaná egy-egy szakterületet megyei szinten összefogva – ismertette a miniszter.

Kásler Miklós beszélt a kórházi adósságok rendezéséről is, megismételve, hogy ebben az évben 55 milliárd forint jut erre.

Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a Pénzügyminisztériummal közös vizsgálat indult a kórházi adósságok okainak feltérképezésére, ugyanakkor – mint mondta –

“nem állapot az, hogy a kórházak hanyag gazdálkodása vagy pénzügyi viszonyai okozzák a deficitet”.

Úgy fogalmazott: így eltérnek majd attól a gyakorlattól, hogy a kormány állandóan rendezze a kórházi adósságot, és attól, hogy az intézményi tartozások kialakulásáért soha senki nem felelős.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Molnár F. Árpád Eli

O.L.K.T.

Eljött az idő: A kistelepülési iskoláknak és óvodáknak is fel kell készülniük a terror elleni védekezésre!

Rubóczki Tamás

Szijjártó szerint Timmermans és Weber Soros György pribékjei!

O.L.K.T.