Mit csinál az ellenzék? És mit csináltok ti, kedves olvasók?

0

A tavalyi, a „rabszolga-törvény” jelentette politikai botrány előtti elemzésében a Policy Agenda azt írta:

„Az ellenzéki pártok képtelenek voltak újfajta politikai szerepfelfogást mutatni az új parlamenti ciklus kezdetén.”

A decemberi parlamenti események, majd az azt követő tüntetések hatására egy pillanatra úgy tűnt, hogy másfajta ellenzéki politizálás következik. Ez a parlamenti ülésektől való távolmaradástól kezdve, alternatív parlamenti műfajok megjelenéséig többféle lehetőséget jelenthetett volna.

Amennyiben csak a törvények elfogadásáról szóló szavazásokon való részvételt nézzük, akkor az ellenzéki tüntetőleges távolmaradás egy napig sem történt meg. A Jobbik és az LMP már a februári első „szavazási napon” is részt vett a parlamenti munkában, míg a többi ellenzéki párt két szavazási nappal később (március 5-én) tért vissza a parlamentbe.

Az ellenzéki pártok láthatólag a kétharmados törvények kapcsán sem találtak más taktikát, mint a 2010 óta folytatottat. Már áprilisban volt olyan törvény, amely kétharmados többséget igényelt, és a kormánypártok „kaptak” ellenzéki szavazatokat is. Csak a 2019 tavaszi ülésszak alatt négy esetben volt olyan, hogy frakcióval rendelkező ellenzéki párt támogatott valamilyen kétharmados módosítást. Ez pedig az ebben az időszakban elfogadott kétharmados törvények 25 százalékát jelentette.

Ezek olyan törvények voltak, amelyek beleillettek az adott ellenzéki párt politikai értékvilágába. Azaz semmikképpen sem azt jelenti, hogy bármilyen együttműködést kellene feltételezni ennek kapcsán az ellenzék és a kormánypártok között. Valójában csak azt mutatja, hogy ebből a szempontból mennyire nehéz egy politikai értelemben véve következetes, újfajta ellenzéki politikai stílusváltást végrehajtani parlamenti keretek között.

A nép meg csendben várja a csodát!

Na de miért? Miért nem tesztek valamit a diktatórikus rezsim ellen?

 

olkt.hu

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!