Miskolc-Pest vasútvonal: a vonatok újraindulnak, de…

0

A pótlóbuszok ugyan eltűnnek, de a teljes korszerűsítéssel csak jövőre készülnek el.

December 8-án feloldják a február óta tartó vágányzárat Pécel és Aszód állomások között, ami azt jelenti, hogy már a karácsonyi és év végi ünnepek előtt újraindulhat a vonatforgalom Hatvan és a Keleti pályaudvar között – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet a témában tartott pénteken délelőtt a beruházást végző Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő és a MÁV Zrt.

Vasárnaptól már használható lesz a pálya, de a tervezetthez képest csökkentett kapacitással és sebességgel, ezért utasforgalmi próbaüzemben közlekednek a vonatok. A kivitelezési munkák ráadásul az eredeti ütemtervnek megfelelően 2020-ban is folytatódnak.

Fontos, hogy a vasútvonalon található állomásokat és megállóhelyeket részben még ideiglenes megoldásokkal kapja vissza az utazóközönség, annak érdekében, hogy a pótlóbuszok helyett a lehető leghamarabb állhasson helyre a vasúti közlekedés.

– A Rákos–Hatvan vonalszakasz valamennyi állomásán és megállóhelyén a megszokotthoz képest jelentősen megváltozott a vágányok, peronok elhelyezkedése, valamint az azokhoz vezető közlekedési útvonalak és létesítmények fekvése, megközelíthetősége. A peronok ideiglenes megközelítési útvonalait szilárd vagy murvás burkolattal építették ki, melyek folyamatos fenntartásáról a kivitelezők gondoskodnak. A felújítás végéig a NIF és a MÁV a közlekedők megértését és türelmét kéri – hangsúlyozta a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. Nyul Zoltán kiemelte: „A komplex beruházás részeként nemcsak a vasúti pálya, a felsővezeték és a biztosítóberendezés újul meg, hanem liftek, P+R parkolók létesülnek, valamint az állomásépületek is megszépülnek.

Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója emlékeztetett, a beruházás eredményeként kiszámíthatóbb lesz a menetrend a jövőben. „Ráadás, hogy a modern vasúti infrastruktúra lehetővé teszi, hogy KISS motorvonatok közlekedjenek ezen a szakaszon is” – tette hozzá.

A menetrend első ütemben december 8-ától változik, amikortól már nem kell átszállni pótlóbuszokra, de a december 15-i menetrendváltáshoz igazítva kisebb módosítások lesznek a március 20-ig tartó ütemben is.

Az új menetrend szerint az intercityk a Keletiből 5 perccel korábban, 6.25 és 19.25 között minden óra 25. percében indulnak, Füzesabonyba már az alapmenetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Kassára, Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó intercity vonatok Füzes­abonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg.

A december 15-én életbe lépő új menetrend összes változása a vasúttársaság honlapján (www.mav.hu) található meg.

Borsod Online