Miniszterelnökség: egy-két héten belül elkészülnek a falusi csok részletszabályai

A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés – nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa az Origón szombaton megjelent interjúban.

Elmondta, a cél a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni a falusi családi otthonteremtési programot (csok), ugyanakkor kizárni a visszaéléseket. Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz – közölte a kormánybiztos.
A polgári kormány számára fontosak a vidéken élő emberek, ezért a Magyar falu program soha nem látott léptékű támogatásokat irányoz elő a kistelepülések számára – hangsúlyozta Gyopáros Alpár.
A kedvezményezetti kör alapját nem a települési jogállás, hanem a népességszám határozza meg, ezért a felső határ 5000 lakos. A települések 90 százaléka része a Magyar falu programnak, közel 2900 település. Ezek nagy részének csökken a népessége – jegyezte meg a kormánybiztos.

Forrás:http://gazdasagportal.hu/index.php/miniszterelnokseg-egy-ket-heten-belul-elkeszulnek-a-falusi-csok-reszletszabalyai/

Kapcsolódó cikkek

Márai Sándor igazsága.

O.L.K.T.

A következő napokban is országszerte mennek utcára az emberek, számos nyugat-európai város csatlakozik

O.L.K.T.

Keményen beolvasott Orbán Viktornak a leköszönő EB-elnök Jean-Claude Juncker

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!