Mindenkibe belerongyolt és sárba tiport a volt EMMI miniszter – Keződik a belső háború!

Balog Zoltán volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetőjét megkérdezték a Borkai-ügyről, ő viszont azt mondta, nem látta a videókat, de felháborodva olvasott a történtekről.

Balog Zoltán szerint döntő dolog, hogy közpénzből történt-e, ami történt, véleménye szerint ez dönti el, hogy erkölcsi vagy büntetőjogi kategória-e Borkai ügye.

Az ügyben Balog Zoltán szerint szükséges erkölcsi ítéletet mondani, egyben szomorúnak nevezte, hogy mindenki, akiről botrányos felvételek kerültek ki ebben a kampányban, megnyerte a saját körzetét.

Az önkormányzati választás eredményével kapcsolatban Balog elmondta, hogy szerinte az ellenzék jobb, mint korábban, ugyanakkor úgy látja: a nemzeti-polgári közösség szempontjából az isteni pedagógiának is van szerepe a történtekben. Szerinte a „mi úgy is csak nyerni tudunk” hamis biztonságérzetének vége van, és a hatalmi arroganciának is, amely azt gondolja, mindent megengedhet magának. Hozzátette: van egy abszolút erkölcsi mérce, amit nem szabad állítgatni. A tízparancsolatot nem lehet újraírni hetente, csak azért, mert nem sikerült betartani, mondta.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány miért barátkozik olyan rezsimekkel, amelyek keresztényeket üldöznek, Balog Zoltán azt válaszolta: türk nyitás nemcsak Magyarországnak fontos, hanem az Európai Uniónak is.

Hozzátette: ezekben az országokban a vezető kultúra az iszlám kultúra, amit tudomásul kell venni.

„A mi célunk az, hogy a keresztények vissza tudjanak térni a szülőföldjükre”

– tette hozzá a volt miniszter, aki emlékeztetett rá, hogy minisztersége idején jött létre a keresztényüldözés elleni államtitkárság az EMMI-ben, amelynek célja az volt, hogy valóságos segítséget nyújtsanak.

Balog Zoltán sajtótalálgatásnak nevezte az erről szóló híreket, hozzátéve: az a református közösség, amelyhez tartozik, elég erős és autonóm ahhoz, hogy maga döntse el, ki vezesse.

Kapcsolódó cikkek

Meghalt a fiú, akihez fél óra alatt ért ki a mentő.

O.L.K.T.

Egy 60 éves szerelmi történet, szemben a gyűlölettel VIDEÓ

O.L.K.T.

Közösen tiltakoztak a Fidesz legújabb szemétsége ellen az ellenzéki képviselőnők – Az MTI elhallgatta az egészet.

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!