Milyen lesz az ébredés?

Milyen gondolatokkal, érzésekkel hajtja ma fejét álomra Orbán Viktor? Ma is megvolt a munkával telt nap, ami után jólesik a megérdemelt pihenés? Felesége megsimogatja?
Hogy egy, az egész világ által elítélt tömeggyilkos politikus fogadása miatt megbénult a fél főváros? Hogy ennek az embernek a gaztetteit már nem emberi, etikai megközelítésből értékeli, hanem kizárólag úgy, hogy legalább nem jönnek ide a migránsok? Miközben “kereszténydemokráciát” épít. Miféle korcs gondolatok vannak ennek az embernek a fejében?
Emberek tömegeit nem engedték ki a házaikból, sokan nem jutottak el az óvodába időben a gyerekükért, azért, mert itt járt a török elnök.
Milyen lesz a reggeli ébredése a felesége mellett (…mellett…?)? Váltanak néhány szót az új nap kezdetén? Vagy Anikó asszony megint egy kivasalt Nemzeti Sporttal ébreszti majd az urát?
Maradt még valamennyi emberi ezekben az emberekben? Szerintem nem. Kimúlt minden. Miért veszik mégis a jogot ahhoz, hogy több millió ember hétköznapi emberi apró-cseprő dolgai felől döntsenek?
Amikor csak azt ismerik, hogy csak csettintenek egyet, és a fél várost lezárják a kedvükért, és már réges rég fogalmuk sincs arról, milyen felszállni a buszra, várakozni az orvosnál, azt sem tudják már évtizedek óta, hogy néz ki egy közért belülről.
Milyen érzésekkel ébred majd reggel ez az ember? Gyerünk, kezdődjön egy új nap, megcsókolja a feleségét, megissza a reggeli kávéját?
Szörnyű, hogy ez lett ebből az emberből, ebből az országból.

Gyulai Csaba

Kapcsolódó cikkek

Fejlemények Gulyás Márton ügyében

Rubóczki Tamás

Fideszt nem érdekli, ha gyerekes családok kerülnek utcára.

O.L.K.T.

Hadházy Ákos : Kövér László szerint pénzzel el lehet hallgattatni az igazságot…

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!