Mi ez a cirkusz a színházak körül, összefoglaló

Hétfő délelőttig negyvenötezren írták azt a tiltakozó petíciót, amely úgy kezdődik: „A kormány a magyar kulturális élet szisztematikus szétverésére készül.” Hétfő este hattól ugyanezért több ezer tüntetőt várnak a Madách térre, több színház pedig a nézőkkel közös tiltakozó szelfiket készített.

Mindez egy törvénytervezet miatt van, amelyről a kormány egyáltalán nem egyeztetett a szakma képviselőivel, és amit csak azért ismerhettünk meg néhány nappal a benyújtása előtt, mert valaki titokban kiszivárogtatta. Karácsony Gergely főpolgármester is csak informális úton jutott hozzá.Korábban arról volt szó, hogy a kultúráért felelős miniszter vétójogot kapna a színházigazgatók kinevezések és kirúgásának tekintetében az önkormányzati fenntartású színházakban is, azaz nem szakmai bizottságok, még csak nem is a polgármester, hanem a kormány dönthetne.

Az új tervezet már egyedi megállapodáshoz köti ezt. Az az önkormányzati színház viszont, amely nem hajlandó megállapodást kötni a kormánnyal a színház közös fenntartásáról, elesik a gyakran több százmilliós nagyságrendű állami kiegészítő támogatástól. (Első ránézésre a módosítás a kormánypárti önkormányzatok kedvéért születhetett, megtörténhet, hogy nem veszik el mindenhonnan a kinevezési jogot, “csak” egyes ellenzéki városok színházaitól.)

Az első tervezet alapján megszűnt volna a független, nemzetiségi és szabadtéri színházaknak eddig járó működési támogatás is (amit nem az egyes előadások létrehozására, hanem a mindennapi működésre lehet költeni). A végleges tervezetben ilyesmi már nem szerepel, ugyanakkor árulkodó a korábbi szándék.Bár a törvénytervezetben erről persze nincs szó, de minderre a központosításon kívül részben alighanem az ellenzéki főpolgármester, Karácsony Gergely megregulázása érdekében van szüksége a kormánynak.

A kormány és a kormánypropaganda ugyanakkor elkezdte az egészet úgy kommunikálni, mintha bármi köze lenne Gothár Péter Katona József Színházban történt zaklatási ügyéhez, noha az ötvenoldalas törvénytervezetet nyilván már jóval korábban írni kezdték, mint hogy arra fény derült volna.

Ennek ellenére Kocsis Máté egy felszólalásában már “zaklatószínházakról” és bűncselekmények eltusolásáról beszélt.És persze a zaklatásnak nincs köze a pártálláshoz, amit a józan észen kívül az is jelez, hogy a napokban kiderült egy, a kormány egyik kedvenc színházában, az Újszínházban állítólag eltussolni próbált zaklatási ügy, amely kapcsán Mihályi Győző ellen indult vizsgálat.

Forrás Index

Kapcsolódó cikkek

ORBÁN EGY GECI !!! POLT PÉTER PEDIG EGY SUNYI GECI !!!

O.L.K.T.

Hadházy Ákos: Polt Péter örök, de ehhez kár lenne asszisztálni

O.L.K.T.

Csomagbontás: Molnár F Árpád és felesége

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!