Mészáros Lőrinc felesége: “Mélyen vallásos emberként kijelenthetem, hogy csakis a Jóisten segítségével jutottunk el idáig, hiszen mi csak…”

Mészárosné Kelemen Beatrix, a nemzet vállalkozóüstökösének felesége interjút adott a Magyar Időknek, amelyben elhangzott pár erős mondat.

A beszélgetős fő témája a Mészáros Alapítvány és a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványról, amelyet Mészárosék azért hoztak létre, mert “szeretnék segíteni térségben élő tehetséges, törekvő és elhivatott fiatalokat, illetve rajtuk keresztül a családjaikat, hogy tanulhassanak és megvalósíthassák az álmaikat”. Erre azért van szükség, mondta, mert különben a magyar vidék elöregszik, és a kihalás veszélye fenyeget.

Az önmagát és Mészáros Lőrincet lokálpatriótaként meghatározó Mészárosné azt mondta:

– Hiszem és vallom, hogy az embernek soha nem szabad elfelejtenie, honnan jött. Ez iránytű és zsinórmérték is egyben. Mindketten szegény családból származunk, nehéz körülmények között nőttünk föl. Mi heten vagyunk testvérek, és én még pontosan emlékszem arra, hogy egyetlen spirálfüzetem volt a középiskolában, mert többre nem telt.

A gondolatmenet parádésan folytatódik, Mészárosné azt mondja, teljesen természetes volt számukra, hogy valamilyen formában támogatniuk kell a Vál-völgyi fiatalokat, a hiányt szenvedőket, – és visszaadjunk valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk.

A Mészáros-család nem először utal a Jóistenre, mint a meggazdagodásuk szempontjából fontos szereplőre, Mészáros Lőrinc korábban egy a Heti Válasznak adott interjújában is ugyanezt mondta. Igaz, ekkor még a felsőbb segítség mellett előkerült a szerencse, az ész és a munka, valamint Orbán Viktor személye is:

– Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.

Mészáros Lőrinc felesége egyébként a Magyar Időknek azt is megjegyezte: “igyekszik nagyon óvatosan fogalmazni, meggondolni minden egyes szót, mert tisztában van vele, hogy egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják a szavait, bármit is mond.”

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

HARMINC

O.L.K.T.

Ez ma már nevetséges. Így etette a vénasszonyokat… Orbán propaganda Bözsi nénivel :D

O.L.K.T.

Föld S. Péter: Magyarország szopóágon

Rubóczki Tamás