Mészáros Lőrinc és Homolya Róbert fideszes MÁV vezérigazgató alattomos és sötét üzlete!

Nyílt közbeszerzési eljárás nyomán 4iG Nyrt. 900 millió forintos szerződést köthetett a DXC Technology Magyarország Kft.-vel, a projekt fővállalkozójával gördülő állomány-, és humán erőforrás tervezési és vezénylési rendszer, továbbá adattárház és reporting rendszer kiépítésére a MÁVINKA2 programjában – írta az MTI a BÉT honlapján megjelent információkra hivatkozva. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 júniusában engedélyezte, hogy az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap közvetlen irányítást szerezzen a 4iG felett. Ezzel a cég Mészáros Lőrincnek az érdekeltségébe került, a mostani pályázati sikere pedig azért figyelemre méltó, mert – derítette ki tavaly az Átlátszó – Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is használhatta már azt a 7 milliárd forintos luxusjachtot, amelyen Magyarország leggazdagabb embere is hajókázott az Adrián. Homolya Róbertet az Átlátszó Szijj Lászlónak, Mészáros Lőrinc üzlettársának a társaságában fotózták le. És ahogyan Mészáros Lőrinc hétfőn mondta, jó könnyen pénzt keresni, de szeretnek megdolgozni érte.

Ami Homolya Róbertet illeti, ő még 3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak, februárban ugyanis kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásárt felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is, az OLAF pedig azt javasolta, hogy az EU büntetésként hajtson be 3,3 milliárd forint támogatást Magyarországon. Ez azonban Homolya Róbertet nem rázta meg túlságosan. Szerinte egyszerűen csak egy „bagatell ügyről” van szó.

olkt.hu/atlatszo.hu

Kapcsolódó cikkek

Így vagy hülyének nézve bazmeg!…Nem kéne már lassan ébresztőt fújni Magyarország?!

O.L.K.T.

Terjesszétek Á1G!

Rubóczki Tamás

Orbán haverjai off-shore cégekben gazdagodnak és telepítenek idegenek az országba!

Rubóczki Tamás