Messze még a NER lebontása.

Polt Péter újabb 9 évig legfőbb ügyész!

A Fidesz-kétharmad meghosszabbította Polt mandátumát. Az ellenzék kivonult az ülésteremből.

Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztására Áder János köztársasági elnök tett javaslatot. Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.

A Fidesz-kétharmad szavazataival Polt újabb 9 évig legfőbb ügyész lett, 2028 végéig maradhat hivatalában.

A Ház megállapították, 164-en szavaztak összesen, Poltra

3 érvénytelen, 161 érvényes szavazat érkezett,
134 igen,
24 nem,
0 tartózkodás.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az LMP tagjai úgy döntöttek, fel sem veszik a szavazólapokat, a Jobbik tagjai felveszik, de nemmel szavaztak Poltra. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő kifejezetten arra biztatta képviselőtársait, a választás és az eskütétel idején ne legyenek majd a teremben.

Polt Péter 1955-ben született. 1990-1995-ben az Igazságügyi Minisztériumban volt tanácsadó, 1995 és 2000 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, 2000 és 2006 között pedig legfőbb ügyész. 2006-tól a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályának vezetőjeként dolgozott. Az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett.

Az ülésnapon megválasztották még Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébetet is, aki az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese lett hat évre.
Handó Tünde pedig alkotmánybíró lett.

Így néztek ki a Jobbik szavazólapjai:

Forrás: Szeretlek Egerszeg

Kapcsolódó cikkek

Egymás tiszteletéért sétáltak

O.L.K.T.

Kezdhetjük visszafizetni a letelepedési kötvényeket kamatostól.

O.L.K.T.

Most rajtad a sor! De most még halni sem kell érte! Csupán eljönni.

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!