Mellár Tamás: Feljelentem Palkovics László minisztert!

Az ellenzéki párt költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kétségbe vonja, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetétől.

Ahogy korábban a Magyar Narancs információja alapján megírtuk, Palkovics Lászlónak szerződése szerint évi két publikációt kellett volna teljesíteni az Akadámián, de egyet sem adott közre, mégis megkapta a tiszteletdíját, havi 800 ezer forintot. A Párbeszéd emiatt adott be feljelentést.

Az ügyben tartott sajtótájékoztatón Mellár Tamás képviselő azt mondta, nem lehet tudni, hogy Palkovics mit tett ezért a fizetésért, de nagyon valószínű, hogy nem végezte el azt a kutatómunkát és publikációs tevékenységet, amiért ezt a pénzt kapta.

A politikus az MTA tervezett átalakításáról beszélve azt mondta, hogy éppen folyamatban van az akadémia “elfoglalása, bezúzása”, a kormányzat olyan akciókat indított el, amilyeneket legutoljára az ötvenes években lehetett megfigyelni. A kabinet megkérdőjelezi a tudományos kutatásokat és durván próbálja korlátozni és megszüntetni az Akadémia függetlenségét és autonómiáját – jelentette ki.

Az átalakítás lehetséges okát fejtegetve Mellár Tamás azt mondta, hogy az MTA intézeti vagyona pontosan nem ismert, de legalább 500 milliárd forintra rúg. A legújabb elképzelés szerint az intézeteket egy alapítványba szeretnék átvinni, majd később több lépcsőben “kiprivatizálni”.

A következő uniós ciklusban egyre több forrás nyílik meg a tudományos kutatás számára és a kormány ezt nyilván egy olyan intézményhálózat számára szeretné megszerezni, amelyikre nagyobb rálátása van – tette hozzá.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek

Korlátoznák a képviselőket Orbánék.

H Miklós

Orbán Viktor ánuszában rekedt Bayer Zsóti

O.L.K.T.

Gyurcsány Ferenc: “A kormány mindent véd, csak a magyar családokat nem!”

Rubóczki Tamás

Hozzászólok