Megszólalt Pintér amit eddig titkolt a kormány, de most nyílvános lett!

Vége a hazudozásnak!

Nemzetgazdasági érdekre hivatkozva augusztus közepéig közel 18 ezer bevándorló kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt – árulta el Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre válaszolva.

Tehát a titkolózás most napvilágot látott, de a hazudozás is most leleplezésre került.

Ők azok a főként orosz, kínai, távol-keleti és afrikai pénzes emberek és családtagjaik, akik a 300 ezer eurós letelepedési államkötvényt vásárlása révén jutottak az EU-n belüli szabad mozgáshoz jogosító papírokhoz. Több mint 6 ezer állampapírt hívtak le, majd 12 ezren pedig családtagként nyertek tartózkodási vagy letelepedési engedélyt.

– Nemzetbiztonsági okokból mindössze négy befektető kérelmét utasították el, továbbá kilenc családtag is hasonló okok miatt nem kapott letelepedési engedélyt – mondta Pintér Sándor.

Mint ismert, az ötéves futamidejű letelepedési államkötvényt egy közvetítő cég segítségével jegyezhetik a bevándorlók, akik a befektetésük névértékét öt év után visszakapják, a kamat és a zsíros közvetítő jutalék pedig a többnyire offshore-hátterű külföldi cégeknél landol, amelyeket az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke választhatott ki.

Eddig közel 1 milliárd euró (310 milliárd forint) folyt be ezekből a papírokból.

 

olkt.hu/blikk.hu


Kapcsolódó cikkek

Az agyrágóbogár…na tudjátok ti!

Rubóczki Tamás

Szabó Tímea nagyon keményen beolvasott Kövérnek és Orbánnak!

Rubóczki Tamás

A Fidesz szélsőjobboldali Vadhajtások okoskái szidalmazták Guy Verhofstadtot Budapesten

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!