Megosztó szöveg a Jobbikról – kéretik nem anyázni

Föld S. Péter ma reggeli bejegyzése szinte felrobbantotta már az internetet, tessék elolvasni és kommentelni.

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben.

Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel. A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem.

De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosan, buták – olyanok, mint azok, akik nem a Jobbikra szavaztak.

Ezt kell megérteni, felfogni, elfogadni.

Magyar állampolgárok, ugyanúgy, mint azok, akik, szemben a Jobbikkal, demokratának mondják magunkat. Baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, sehova se húzónak.

Ugyanabban az országban élnek, mint a többiek. Nem kell szeretni őket. (Sejtésem szerint ők sem kedvelnek bennünket.)

Most nem a vérnácikról van szó. Nem az antiszemitákról, rasszistákról, kirekesztőkről. Velük nincs miről beszélni. Hanem azokról, akik – hozzánk hasonlóan – nem akarnak diktatúrában élni. Nem akarják, hogy a sajtó még elfogultabb és hazudósabb legyen, mint amilyen most. Nem akarják, hogy a Fidesz bedarálja a bíróságokat, az önkormányzatokat, lerombolja a még nyomokban meglévő demokratikus intézményeket és sóval szórja be a helyüket.

Azok az emberek, akik a Jobbikra szavaztak, ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik más pártokra, vagy senkire sem szavaztak. Hozzánk hasonlóan ők is jót akarnak Magyarországnak – más kérdés, hogy a módszereikkel, érvelésükkel nem értünk egyet.

Ezért nem szoktunk a Jobbikra szavazni.

És van egy rossz hírem a fanyalgók számára. Nemcsak „ideát” okoz problémát sokaknak, hogy szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal, közösen követelni, a törvénytelenségek megszüntetését, a bűnösök megbüntetését. „Odaát”, „nekik” sem lehet könnyű lenyelni azt a falatot, hogy olyanokkal kell együtt vonulniuk, akikkel korábban eszükbe sem jutott volna.

Egymásra vagyunk utalva, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a másikról. Közösen kerültünk a kútba, és egymás nélkül nem tudunk kimászni onnan.

Abba kellene hagyni a fanyalgást. Együtt kell vonulnunk – mindenki a maga a piros-fehér-zöld zászlója alatt.

 

olkt.hu/fuhu.hu

Kapcsolódó cikkek

Toroczkai beteges szélsőjobboldali Légiója megalakult!

O.L.K.T.

Megint éheztettek két menekültet a tranzitzónában.

H Miklós

A FideSSeseknél csúcsra járatva működik az erkölcsi kontraszelekció!

Rubóczki Tamás