Megint óvodások: Most a gyerek-térdepeltető polgármester dicsekszik, mekkorát táncikált az ovisokkal!

Meghívták Vlasich Krisztián csepregi polgármestert a város óvodájába, ahol pénteken tartották a farsangi mulatságot. Csepreg első embere pedig kapott is a lehetőség után, és ment. Mondjuk az szomorú, hogy míg az ovisok és az óvónénik is jelmezben emelték a buli fényét, addig a polgármester hivatali ruhájában érkezett. Bár az is lehet, hogy a polgármester egyszerűen polgármesternek öltözött, hiszen mégis csak ez a legtökéletesebb választás egy ilyen szituban – írja a nyugat.hu.

Vlasich a Facebook-oldalának tanúsága szerint aztán táncra is perdült a gyerekekkel, akik boldogan adták arcukat a mosolygós fényképekhez is. A Soros-tervet nemrég testületi határozatban elutasító Csepreg első embere régóta ápol jó kapcsolatot a csepregi ovisokkal, akik nagyon szívesen mennek el vele utcát avatni és adnak elő egy kis Luca-napi műsort is a hideg aszfalton – utal finoman egy ugyancsak megrázó közelmúltbeli esetre a portál. A választások közeledtével most már jószerivel minden héten előbukkan a Facebook legsötétebb bugyraiból egy-egy  gyerekekkel fotózkodó fideszes politikus. Legutóbb Simicskó István miniszter fényezte magát egy újbudai óvodában – azóta sem érti, miért hisztizik emiatt a sajtó.

 

(OLKT/Nyugat.hu)

Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli hír: Zárolhatják Mészáros Lőrinc stróman vagyonát!

O.L.K.T.

Rendszert váltanál? Szerintem fogalmad sincs róla, hogy ez mit jelent.

O.L.K.T.

Szíjjártó: Szárnyal az ország! – Miért hülyítesz minket b@zdmeg, hiszen itt élünk!

Rubóczki Tamás