Matolcsy kaszálhatott a bedőlt devizahiteleken – megdöbbentő számok következnek

Az Orbán-kormánya ahogy tehette – Matolcsy Györgyön keresztül- rátette a kezét  a jegybankra, majd  azonnal kamatot csökkentett, árfolyamot-gyengített, így  2016-ban  már 100 milliárd, azaz: 100.000.000.000 forint keresményre tett szert.

Ez idáig dicséretes is lehetne, ha a célja ezzel a summával életünk jobbítása lett volna. De nem, nem ezt tette, inkább  profitorientált intézménnyé változtatta az MNB-t, mely azóta a profitot saját belátása szerint költi, például az általa preferált személyek tulajdonában lévő cégek, bankok kistafírozására, ingatlanvásárlásokra, amiket kedvenceivel újíttat fel.

Surányi György, volt jegybankelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy

„a kormányzatnak erkölcsi kötelessége lett volna saját árfolyamgyengítő politikája hatását nem a devizaadósokra hárítani. Ehhez képest tavaly majdnem 100 milliárd forintot keresett az MNB a devizahitelek forintra váltásán.”

Az MNB által kiadott

„Félidős jelentés 2013–2016”

című beszámolóból viszont az derül ki, hogy a Matolcsy György vezette jegybank valamiféle saját profitra törekvő intézménnyé vált. Surányi a tévéműsorban azt mondta:

„az MNB az államháztartás szerves része jogi, számviteli és statisztikai szempontból is.”

vagyis az elért nyereség mindannyiunk pénze, nem saját használatra kapta Matolcsy, sem rajta keresztül a Fidesz.

Surányi szerint a jegybank a devizahitelek forintosításán eurónként közel 40 forintot nyerhetett:

“Ilyen körülmények között kifejezetten cinikusnak tűnik, hogy az MNB közzétette: mivel még mindig 144 ezer a bajban levő lakáshiteles, csináljanak már valamit a bankok”

Az bizonyos, hogy  2000 óta minden kormány – így a mai is – tett azért, hogy most itt tart Magyarország, de ne feledjük, hogy az utóbbi 7 évben a semmitől vissza nem riadó, szabadságharcos, kétharmadával bármit, és annak ellenkezőjét is megszavazó Fidesz kezében van a hatalom, amivel nem él, hanem visszaél.

olkt.hu/atv.hu

Kapcsolódó cikkek

Nincs program csak harc a nem létező ellenség ellen. VIDEÓ !

O.L.K.T.

A Momentum meghekkelte a Fideszt Manfred Weber látogatása közben! (Videó)

Rubóczki Tamás

Már a fideszes szavazók is Karácsonyra esküsznek

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!