Márki-Zay Péter: LÁZÁR JÁNOS ÉS A SÁNTA KUTYA! (Videó)

A napokban a fideszes megyei napilapban nyilatkozott Lázár János országgyűlési képviselő, miszerint végigjárta körzete 19 települését és egyedül Hódmezővásárhelyről nem kapott fejlesztési javaslatokat, innen “nem érkezett semmilyen ötlet”.
A nyilatkozat tökéletesen megvilágítja, hogy Lázár János miért nem volt alkalmas miniszternek sem: hogyan bízhatna Orbán Viktor az “értékrend nélküli ember” egyetlen szavában is, amikor rendre bizonyítható hazugságokat mond? Egy ilyen emberről még azt is el lehet képzelni, hogy rendszeresen félrevezeti főnökét, olyan üzeneteket ad át neki, amik el sem hangzottak, sőt nem is beszélt az üzenet állítólagos feladójával…
Hogy a vásárhelyi fejlesztéseket személyesen beszéltem át vele, arra a találkozónk utáni sajtótájékoztató a bizonyíték, linkjét a bejegyzés alatt lehet megnyitni. Nemcsak a már folyamatban lévő fejlesztésekhez kértem képviselő úr támogatását, de olyan új javaslatokat is részletekbe menően átbeszéltünk, mint: a Csengettyű közi üresen álló önkormányzati lakások fecskelakásként történő hasznosítása a hazaköltöző és itt maradó fiatalok támogatására (amit éppen Lázár minisztériuma akadályozott meg, most pedig már csak Gulyás Gergely jóindulatára várunk), továbbá:
– a város valamennyi templomának felújítása a kormány költségén
– egy 1500 főt foglalkoztató nagyvállalat városunkba telepítése
– a tram-train meghosszabbítása a Kutasi úton keresztül a Jókai utcán a Kincses temetőig, a vasúti pálya villamosításával egy kishomoki megálló lehetőségének megteremtése.
Amennyiben képviselő úr ezekkel, a nagyrészt általa már felvállalt feladatokkal végzett, számos további javaslatunk is van a város fejlesztésére. Itt már az is segítség, ha nem akadályozzák napi rendszerességgel a munkánkat. Például:
– cross-bmx kerékpáros pálya a Hódtóban
– Kása erdei túraútvonalak kialakítása
– egy fedett játszóház /Csodák Palotája/ kialakítása
– veszélyes hulladékok elhelyezésére hulladékudvar kialakítása
– épülő könyvtár Kossuth tér helyett a Zrínyi utcán történő elhelyezése
– strandfürdő fenntarthatatlan költségeinek csökkentése, a korábbi szakszerűtlen kivitelezések kijavítása, melyek nélkül a korrózió miatt hamarosan be kellene zárni a fedett uszodát
– város előző évtizedben felhalmozott adósságainak újratárgyalása, visszafizetése
– a 2011-2015 évek felelőtlen és szabálytalan támogatási elszámolásai miatti milliárdos visszafizetések rendezése.

LÁZÁR JÁNOS ÁMOKFUTÁSA

Az utóbbi időben elszaporodtak azon esetek, amikor Lázár János saját szavaival lehet cáfolni hazugságait, amik immár nemcsak politikai leépülésének lehetnek előjelei:
– megszűnt országos befolyása miatt pótcselekvésként immár rendszeresen azzal a tram-train projekttel igyekszik a médiába bekerülni, amit 2017. áprilisában még (sikertelenül) igyekezett leállítani
– a választási kampányban még azt nyilatkozza, hogy nemcsak semmi köze a földjein épülő kastélyhoz, de nincsenek is százmilliói, hogy abba “bevásárolja magát” – majd néhány héttel később bevallotta, hogy mégis vannak…
– a saját maga által használt “halálgyár” kifejezést másra fogva igyekszik hadjáratot indítani a helyi kórházvezetés nevében ellenem és a város ellen (parkolás megszüntetése, 2012-es adósságok behajtása, perindítás)
– a csökkenő befolyása miatt elmaradó TAO-pénzeket soha el nem hangzó állításokkal igyekszik másra fogni, a vásárhelyi gyermekek sportolási lehetőségeinek ellehetetlenítésével a forrásokat Makóra átcsatornázni
Városunk fejlődése szempontjából szomorú, hogy Lázár János folyamatosan ellehetetleníti saját, korábban ígéretes politikai karrierjét. Ehhez nemcsak fenti hazugságai, hanem egyébként sokatmondó őszinte pillanatai is hozzájárultak:
– a bécsi állapotok rasszista kritikája után a kulturált Nyugaton alig fog vele valaki szóba állni
– a cigányok felzárkóztatásában tett korábbi komoly eredményeit lerombolva nyilatkozott a romák integrációjáról
– a közmunkások letolvajozásával tetézte a korábban már a kevésbé tehetőseket lenéző kijelentéseit (“annyit is ér”…)
– keresztény és európai értékrenddel ellentétes kijelentéseket tett a halálbüntetésről és arról, hogy kiléptetné hazánkat az Unióból
Végezetül képviselő úr elnézését kérem, hogy a valóban kicserélt telefonszámok ellenére nem kerestem legutóbbi két találkozónk óta, nyilván csak ez akadályozta meg abban, hogy a személyesen egyeztetett fejlesztési terveinket máris megvalósítsa.

 

olkt.hu/Márki-Zay Péter Facebook


Kapcsolódó cikkek

Balsorost énekelt Orbán a Hímnusz alatt! (+videó!)

Rubóczki Tamás

Lehet példát venni róluk, vagy szájtátva tapsikoljatok tovább!

Rubóczki Tamás

Ujhelyi István rommá alázta a Fidelitast az ő EP aláírásgyűjtésén!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok