Márki-Zay Péter döbbenetes mondatai!

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere Márki-Zay Péter nagy interjút adott, mely teljes terjedelmében a Sztárklikk oldalán olvasható, azonban kiszúrtunk benne egy kijelentést, mely döbbenetes és megrázó.

Régóta tudjuk, hogy a hatalom utazik az ellenzéki polgármesterre, elég csak a választások során lezajlott incidensekre gondolni, na meg arra, mekkora presztízsveszteség a Fidesznek, hogy az egyik legjobboldalibb várost elhódította tőlük az ellenzék. Akkora ütés ez, mintha a 13. kerületnek jobboldali polgármestere lenne.

Mindenképp feszült tehát a hangulat a polgármester körül, főleg úgy, hogy a vásárhelyi képviselőtestület többsége jobboldali és a sajtóhírek alapján elmondható, mindent megtesz a jobboldali vezetés azért, hogy ellehetetlenítsék a polgármestert. Csődközeli önkormányzati cégek, lejáró tartozások, minden megvan ahhoz, hogy a város csődbe menjen.

Éppen ezért kezdeményezte Márki-Zay, hogy oszlassa fel magát a képviselőtestület, hogy egy éven keresztül ne egy működésképtelen várost irányítson, azonban az új választások megtartásával szemben a helyi Fidesz mindeddig megfutamodott. Bár a jobboldali párt véleménye szerint simán megnyernének egy előrehozott választást, azonban félnek tőle.

Így viszont működésképtelen a város. És hogy mi lesz mindennek a vége?

Márki-Zay úgy nyilatkozott az interjúban, melyet Németh Péter készített vele, hogy:

– Az is benne van, hogy egyszer csak elviszik önt a rendőrök?

– Akár benne lehet ez is.

– És mit mond a hat gyerekének?

– Hét.

– Bocsánat, a hét gyereknek mit mond? Hogy gyerekek számoljatok azzal, hogy apukát egyszer majd esetleg elviszik?

– Nem, én nem számolok ezzel, de a lehetőség megvan rá. Ha nagyon kellemetlenné válik a rendszernek a személyem, akkor minden bizonnyal ezen is el fognak gondolkodni.

Egy szó mint száz, pattanásig feszült a hangulat Hódmezővásárhelyen. És tudjuk, a jobboldal bármire képes céljai elérése érdekében.

A teljes interjú itt olvasható.

 

olkt.hu/

Kapcsolódó cikkek

Üzenet Orbán Viktornak: Tolvaj kezed vedd el a tudománytól!

O.L.K.T.

Kisember! Hát’ itt a vége…

O.L.K.T.

Az ördög a részletekben van.

O.L.K.T.

Hozzászólok