Már megint ez a felcsúti gázszerelő… huuu, de uncsi már, ti nem unjátok?!

A HVG közérdekű adatigényléssel hozzájutott az Orbán Ráhel tanácsai szerint működő Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati nyerteseinek listájához. Ebből kiderült, hogy a Kisfaludy-programban a 100 millió forintnál magasabb összegű pályázatok kétharmada ment kormányközeli befektetőkhöz.

A számos más projektet is felsoroló cikk kitér a tematikus élményparkokra is: ezek fejlesztésére eddig csak a balatoni régióban lehetett pályázni, egész pontosan 5,18 milliárd forintra. Ezt szinte mind felszippantotta Mészáros két üzlettársa és egy lelkes fideszes.

Nagyjából egymilliárdot kapott a balatonfüredi önkormányzat és a Balaton Játszóház Kft a térség „első négy évszakos élményházának” megalkotására. A cégnek ugyan nincs tapasztalata az ilyesmiben, viszont a Csopaki Polgári Kör elnöke a tulajdonos.

Szintén egymilliárdot kap kalandparkra a sok egyéb mellett a zánkai tábort – Mészáros gyerekeivel, 16 milliárdért – felújító Szabadics Zoltán, de a zalaszabari szabadidőközpont legalább karitatív célokat is szolgál.

3 milliárd jut a szántódi BaLaLand Familyparknak, amely része annak a hotelt és lakóingatlanokat is magába foglaló óriásprojektnek, amelyet közvetlenül a partra, Tihannyal szembe tervezett Szepesi Richárd cégcsoportja.

A korábban Mészáros Lőrincékkel is üzletelő Szepesi a legnagyobb nyertese a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatainak, hiszen a 65 milliárd forintos keretösszegből nem csak az élményparkra, hanem a szántódi szállodára és egy tokaji hotelre is kapott 3-3 milliárdot, vagyis láthatóan közel állnak a tervei a döntéshozók szívéhez.

Érdekes véletlen:

Szepesi és felesége nevén van a visegrádi Lepence-völgyi strandfürdő is, amely Tiborcz István szállodájába vezeti át a termálvizet.

Kapcsolódó cikkek

A magyar egészségügyön elborzadó Ruby Rose tett is valamit a betegekért

O.L.K.T.

Orbán Viktor levelet küld minden EU-n kívül élő magyarnak

O.L.K.T.

Vona Gábor bevallotta: az egész balhé a Fidesszel, Orbánékkal egyeztetett akció volt.

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!