Már fegyverkereskedőket is ment a Fidesz!

Az MSZP felszólítja a kormányt: mentse fel Trócsányi László igazságügyi minisztert, vegye le a Fidesz az EP-listájáról, és „eszébe se jusson” európai biztosnak jelölni, amíg a miniszter nem tisztázza magát – mondta Bihal Dávid, a párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Kiderült ugyanis, hogy Trócsányi közreműködésével Magyarországon lebukott orosz fegyverkereskedőket mentettek ki Putyinnak – az egyik pedig már szabadlábon is van!

„Azt már eddig is tudtuk, hogy az orbáni diplomácia kedvezményezettjei gyilkosok, fegyverkereskedők, elítélt politikusok. Orbán keleti nyitásának az eredményei: az azeri baltás gyilkost futni hagyta, a terroristákat pénzelő Pharaont és a börtön elől menekülő volt macedón miniszterelnököt pedig letelepítette hazánkban” – mondta a politikus.

A mostani történet „egészen elképesztő, mondhatni, már hollywoodi filmet látnánk, csakhogy nálunk nincsen „happy end”.”

A közelmúltban az Egyesült Államok kábítószer-ellenes hatósága a magyar rendőrséggel közösen lekapcsolt Budapesten két oroszt, akik a mexikói drogbandáknak szállítottak volna fegyvert.

Gépkarabélyok, RPG-k, kézigránátok, tankelhárító rakéták, azaz katonai fegyverek voltak az alku tárgyai, cserébe a drogbárók kábítószerrel is fizethettek volna.

Azok a drogbárók, akik ügyleteit gyemekáldozatok, tömegsírok, eltűnések tízezrei és gyilkosságok százezrei fémjelzik Mexikóban – hívta fel a figyelmet Bihal.

Ezeknek a drogkartelleknek akart Budapesten fegyvert eladni a két orosz, ám itt amerikai segítséggel rács mögé kerültek, s az Egyesült Államok kérte kiadatásukat.

Azonban Magyarország Amerika helyett Oroszországnak adta ki őket, pedig a kiadatást „röhejes indokokra hivatkozva” kérték. Az egyik „halálkufárt” pedig azóta Oroszországban szabadlábra helyezték!

A kiadatási döntést a Fidesz európai parlamenti listavezetője, Trócsányi Igazságügyi miniszter írta alá.  Közben pedig a Fidesz-vezette magyar állam teljes diplomáciai mentességet adott egy orosz banknak, „azaz most már úgy járhatnak ide mindenféle orosz bűnözők, hogy hozzájuk sem lehet szólni”, diplomata státuszuk lesz! – sorolta Bihal.

Azt mondta: a Fidesz latorállamot épít, másrészt pedig már nyilván Orbán bukására készülnek, az ő későbbi menedékét készíthetik így elő, viszonossági alapon.

Trócsányi, aki ezt a kiadatást lehetővé tette, nem lehet jelölt az európai biztosi posztra: „elképzelhetetlen, hogy ilyen – bűnözőket védő – alakok képviseljék az országot” az Európai Unióban. „Ezeknek az embereknek a „Haza, Szeretet, Európa!” semmit sem jelent” –állapította meg.

Hozzátette: az MSZP tájékoztatja az ügyről uniós partnereit és a nemzetközi közvéleményt, a magyar parlamentben pedig folytatja az ügy kivizsgálását.

olkt.hu/mszp.hu

Kapcsolódó cikkek

Tovább dagad az érdi város pénzén kampányolt botrány!

O.L.K.T.

Semjénnek megint agymenése volt.

O.L.K.T.

Volner és a betyársereg. Féljetek magyarok! Az jó nektek, ha féltek.

O.L.K.T.