Már évi 100 ezer migránst telepítenek Orbánék hazánkba titokban

Nagyítóval is nehéz olyan ügyet találni, amelyben a fideszes kormány nem hazudik, de messze a legnagyobb néphülyítés a bevándorlással kapcsolatban zajlik. Ezen a téren tökéletesen az ellenkezőjét teszi a Fidesz annak, mint amit mond. Nézzük sorban.

1. Négy éve folyamatosan üvölti a fülünkbe a kormánypropaganda, hogy megállítják a bevándorlást. Ehhez képest a valóság az, hogy soha nem jött még annyi migráns Magyarországra, mint a Fidesz-kormány alatt. Az Eurostat – kormány által nem cáfolt – legfrissebb adatai szerint (most kapaszkodjanak a telefonjukba!) az elmúlt két évben az egész Európai Unióban Magyarországon nőtt meg leginkább az unión kívüli állampolgároknak adott tartózkodási engedélyek száma.

2014-ben több mint 40 ezer 2015-ben több mint 45 ezer, 2016-ban közel 55 ezer, 2017-ben több mint 117 ezer nem uniós állampolgárnak adtak ilyen engedélyt.

A növekedés rohamosan gyorsul, legutóbb egy év alatt megduplázódott. Ezt a trendet a kormányzati irányítás alatt álló Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal számai is megerősítik.

2. Miközben a kormány álszent módon a kereszténység és az európai kultúra védelméről hörög, az általuk betelepítettek többségében Európán kívülről érkeznek. Véget ért már az az idő, amikor Magyarországra a határon túli magyarok jöttek, ők az itt élőkhöz hasonlóan nyugati irányban igyekeznek elhagyni az országot.

A Fidesz által betelepítettek között ott vannak az orosz, arab és kínai letelepedési kötvényesek, valamint az építőipart elárasztó török vendégmunkások. Az agráriumban egyre több indiai és mongol dolgozik, az iparban tömegével foglalkoztatnak ukránokat és szerbeket. 2016-ban még az is kiderült, hogy Afrikában újsághirdetésben toborzott bevándorlókat a kormány.

A fideszmigránsok egyre nagyobb része muszlim. Nem meglepő, hogy Orbán nagy barátja, az iszlamista Erdogan mecsetet akar építeni a Budapestre költöző törököknek.

3. Azt állítja a kormány, hogy védi az európai határokat. Ehhez képest a valóság az, hogy 2015 után Magyarország az EU-ban egyedüliként nem vett részt a migrációt csökkenteni hivatott európai programokban, a mára már lezárult Triton- és a Poszeidon-műveletben.

Mint ahogy jelenleg Magyarország nem vesz részt abban a közös európai határvédelmi együttműködésben sem, melyben az albán-görög határon a helyi határvédelmi erőkkel közösen lépnek fel a határokon átnyúló bűnözés ellen, beleértve az embercsempészetet, az emberkereskedelmet és a terrorizmust is.

4. Azt hazudja a Fidesz, hogy az Európai Unió és mindenki, aki a kormányt kritizálni merészeli bevándorláspárti, de ők bezzeg bevándorlásellenesek. Nos, az eddigiekből is látható, hogy ez nem igaz, de a 2015-ös menekültválságot sem a magyar kormány állította meg a nyúlfarknyi kerítésével, hanem Brüsszel az EU és Törökország közötti megállapodással, valamint a közös határvédelem (Frontex) megerősítésével, melynek az Orbán-kormány leginkább csak gátja volt.

5. A Fidesz négy éve másról sem beszél habzó szájjal, mint a menekültekről. Csakhogy nem a „köztévé” által mutogatott menekültek vannak sokan, hanem a kormány által betelepítettek.

Egyszerű a matek: amikor 500-at sem érte el a menekültként elismertek száma Magyarországon, a gazdasági fideszmigránsok több mint 110 ezren voltak.

Miközben a Fidesz pont az ellenkezőjét állítja, a menekültek haza szoktak térni, a bevándorlók általában maradnak. Németországban is az volt a szöveg az 1960-as években, hogy a vendégmunkások majd hazamennek, de nem mentek haza. A problémák ma elsősorban ebből adódnak, nem az óriási lufivá fújt menekültválságból.

A Fidesz által dédelgetett kínaiak már a budapesti lakáspiac legnagyobb vásárlóivá léptek elő, alaposan felhajtva az árakat. Nem úgy tűnik, mintha rövidesen távozni akarnának. A kormány mai migrációs politikája egyenes út a katasztrófához. A szisztematikus félelem- és gyűlöletkeltéssel egy időben ipari mennyiségben folyik a különféle gyanús külföldi személyek ellenőrizetlen letelepítése.

Egy különbség van: az otthonaik szétbombázása miatt átmeneti menedéket kérő emberekről nem lehet sok pénzt legombolni. A letelepedési kötvények árusításából viszont akár méregdrága luxusautókat és pasa parki fényűzést is tudnak finanszírozni.

Hivatkozás és a teljes, eredeti cikk:https://www.flamingok.hu/blog/m%C3%A1r-%C3%A9vi-100-ezer-migr%C3%A1nst-telep%C3%ADtenek-orb%C3%A1n%C3%A9k-haz%C3%A1nkba-titokban?fbclid=IwAR2a6cKmOcMiwCr4Lm1WQAFDwTDjtb3VMjOuXbwum8_iOiHMfTrcd0UMhVg

Kapcsolódó cikkek

Helmeczy László: Felszólítom Polt Péter ügyészségét, hogy járjon el Pócs János ellen!

Rubóczki Tamás

Semjén Zsolt és Harrach Péter a feleségét is magával vitte a nagyon hivatalos látogatásra, de ennek a költségeit vajon ki fizette?

O.L.K.T.

Botrány a Polt vezette ügyészségen!

Rubóczki Tamás