Magyarország nem keresztény ország. Itt a gyűlölet az úr

0

Ha már a gyűlöletkeltésnél járunk, akkor mondok is gyorsan pár példát arra a nagy nemzeti összetartozásra, arra a nagy-nagy szeretetre, amiben mi élünk. Például, amikor méregdrága óriásplakátokon hirdetik nekünk, hogy mikor és kit kell az adott pillanatban gyűlölnünk, kivel kell háborúban állnunk, azt mi nagyon szeretjük. Az sem szokott bennünk gyűlöletet kelteni, hogy külföldnek talicskázzák kifelé az adóforintjainkat, miközben itthon egyre több ember fagy meg télen, és egyre magasabb a szegények aránya. Sőt! Mi már annyit fejlődtünk az “azelmúltnyócévekben”, hogy az sem fáj senkinek, hogy a külföldieken kívül van még más is, akit mi sokkal jobban utálunk. Egymást. Tudjátok, az utcán járva, munkahelyen, a boltban vásárolva, hivatalos ügyeket intézve nem annyira szembetűnő az, hogy a pártok, ezen belül kiemelten a Fidesz megosztó politikája milyen termékeny talajra is hullott. Egy átlagos beszélgetés után talán észre sem vesszük, hogy az ebben az országban élő, önmagukat magyarnak valló emberek fejében háború van, mégpedig gyilkos indulatoktól fűtött, valóságos háború. Egymás ellen. Bárhogy is igyekszem, én nem tudom megérteni az embereket. Vagy csak a magyar embereket nem. Az úristennek sem akar szabad lenni senki. De semmi pénzért sem. Próbálok rájönni évek óta az okára. Én ugyanabban az országban nőttem fel, mint azok, akik aléltan tapsikolnak az eléjük vetett mócsingoknak. Nézem a vastagon sminkelt boldog arcokat, a vezéren rajongva csüggő szemeket, a kacarászást, amikor a dakota elsüt egy viccet, és a boldogságtól kipirult arcokat, ahogy gyorsan átgondolják, hogy mennyit is szakíthatnak az új szavazatvásárlós bulin.
Merthogy ez történik ám, és ráadásul ezt mindenki tudja is. A külhoni szavazatok megvásárlása után Orbán mindig felvásárolja a belhoni szavazatokat is. Pont annyit fizet, amennyibe az adott célközönség kerül, amennyit ér neki. Akinek elég a közmunka, az azt kap, akinek a közmunka reménye is elég, az azt. Mások két kiló krumplival is beérik, egy csomag száraztészta mellé és megvan a szavazat. Néhol ötezer a vételár, másoknak vásárlási utalvány dukál. Helló, röfik! Most már feljebb másztunk a kupacon, itt igényesebbek nyüzsögnek. Ide már a két kiló krumpli nem elég, többe kerül a napi smink, amit az arcára ken. A vásárlási utalvány sem játszik, a spéci borotva drágább, amivel divatosan borostás hajléktalanra csinosítja magát reggelente. Itt már trafik kell, egy hely valamelyik alapszervezetben, annak a reménye, hogy ha elég szorgalmas és elég lojális, akkor majd feljebb kúszhat – a másik vállán, hátán, élete árán is akár – és többet lophat. Kurvasokat lophat. És van ám jelentkező dögivel. Ambiciózus ifjak törtetnek azért az egy megüresedő helyért, s ha meg van a zsákmány, jöhet az ünneplés, jöhet a pénz szórás, jöhet a bál. A vámpírok bálja. Az élősködő vérszopók és pénzszopók ünnepe. Ahol önmagukat ünneplik. A valódi, véres diktatúrát megéltek pedig jönnek és boldogan szolgálják ennek a diktatúrának a kiépítését. Vetik a betűt és aratják az érte járó pénzt, szemük sem rebben, hiszen ez nekik jár. A szolgálataikért. A szabadság hazug jelszavával dajdajoznak a kíméletlen, bosszúszomjas kisember pusztítása nyomán. Önmaguktól meghatódott, saját bűzös hazugságaiktól könnyes szemű udvaroncok zenélnek és táncolnak fékevesztetten a mások áldozatán, mások sírján, az ország kihantolt koporsóján. Történelemhamisító udvari mosónők és a politikai kapcsolataikból magánvagyont harácsoló gumigerincűek hirdetik, hogy ez minden világok legjobbika. És nem hazudnak. Tényleg ez minden világok legjobbika. Nekik az. Egyre duzzadó titkos bankszámlák, luxusautók, kastélyok, celeb feleségek, százmilliárdokból működő propagandagépezet teszi komfortossá számukra ezt a torz jóvilágot. Plakátrengeteg, hazugságtenger, az emberek agyát bombázó reklámok, hajlott és törött gerincek, képmutatás szegélyezi az útjukat. Az utat a gazdagok, a felelősségnélküliek, az érinthetetlenek, törvények felett állók mocsoktól csillogó világába. Önmagukat ünneplik a paraziták, vidáman tiporva élőn és holton. Hosszú, semmit nem jelentő, értéktelen üveggyöngyökkel csillogósított irományok sorával győzik meg a semmiből semmit nem értő, csak a cselédszálláson boldog híveket, hogy jól van ez így. Szegények mindig voltak és lesznek, de övék a mennyek országa. …Felemelő, szép ünnep. Ezt harsogják azok, akik ráfordították a kulcsot a cella ajtajára és azt üvöltözik kintről, hogy bent a jó, ott biztonságos. Majd ők megvédik a rácsok mögött bámulókat, majd ők vigyáznak, hogy soha senki ne nyithassa ki azt a kibaszott ketrecet. Addig is ők önfeláldozóan kint maradnak a napfényben, zabálnak és lopnak, élvezik azt, amit elvesznek a közösből.
Néhány éve még elképzelni sem tudtam azt, amivel ma szembesülnöm kell. Félek, nem csak nekem. Mindenkinek.

#Senki

Tanuld olvasni a sok néma jelem! Szemmel is hall a tiszta értelem.