Magyar György: Hivatali visszaélés és/vagy korrupció gyanúja merülhet fel a Borkai-ügyben

„A blogban leírt tényadatok és állítások meglehetősen hiányosak ahhoz, hogy hivatalból büntetőeljárás indulhasson, bár a közelmúltban arra is volt példa, hogy egy a Facebookon terjesztett fotót átvett egy kormánypárti médium és másnap a rendőrség helyszíni szemlét tartott” – szögezte le megkeresésünkre Magyar György ügyvéd. Szerinte a blog szerzőjének van arra lehetősége, hogy egyértelmű és határozott feljelentést tegyen. Volt rá példa, hogy hivatalból eljárást indítottak hasonló korrupciós, megvesztegetéses ügyekben fideszesek ellen, azaz, ha nem is kifogástalanul és hiba nélkül, de működik az igazságszolgáltatás. Ami nem működik, az a fékek és ellensúlyok jogállami feltételrendszere, vélhetően ezért nincs több hasonló per.

Horváth András, a „zöld-dossziés” volt adóhatósági szakember Facebook posztjában vetette fel – Polt Péter legfőbb ügyészhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez intézett kérdések formájában –, hogy ideje lenne a hatóságoknak rámozdulni Borkai Zsoltra Hogy látja ennek lehetőségét? –kérdeztük Magyar Györgyöt.

„A névtelen szerző által készített blog mindenképpen figyelemfelkeltő ügyekről és látszólagos visszaélésekről szól, nem mellékesen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanúját is felvetheti” – fejtette ki az ügyvéd, aki azonban rámutatott, hogy „a blogban kevés a büntetőjogi szempontból érdeminek mondható tényadat, amelyből konkrétan meg lehetne állapítani az esetleges bűncselekmények körét, vagy akár a felmerülő bűncselekmények elkövetésének pontos idejét, ugyanis figyelembe kell venni, hogy a büntetőjog is ismeri az elévülés jogintézményét”.

„Az egész Borkai-ügynek nem is annyira a video és képi illusztrációja az érdekes büntetőjogi szempontból, bár nem vitásan a közvéleményt ez érdekli, hanem az egyéb ott megfogalmazott blog-állítások, amik a hivatali visszaélés, vagy egyéb korrupciós bűncselekmények gyanúját is felvethetik.” – mondta Magyar György, aki szerint azonban a blogban leírt tényadatok és állítások meglehetősen hiányosak ahhoz, hogy hivatalból büntetőeljárás indulhasson. Igaz, hogy a közelmúltban arra is volt példa, hogy egy Facebookon terjesztett fotót átvett egy kormánypárti médium és másnap a rendőrség helyszíni szemlét tartott. „Csak az érdekesség miatt jegyzem meg, hogy mi sem bizonyítja jobban ennek az elhamarkodottságát és megalapozatlanságát, mint az, hogy azóta ebben az ügyben a nyomozást meg is szüntették”

– emlékeztetett az ügyvéd.

Aki szerint éppen hogy a blog szerzőjének lenne lehetősége lépnie, és blog helyett, vagy mellett feljelentést írnia és postáznia azt a nyomozóhatóság részére, hiszen ő az aki autentikusan fel tudja tárni a történeti tényállást, és szükségszerűen bizonyítékokkal a gyanút alátámasztani. „Megjegyzem bárki jogosult feljelentést tenni, nem köteles az érintettségét igazolni” – fűzte hozzá.

Milyen bűncselekmények gyanúját vetik fel az eddig napvilágot látott információk? – kérdeztük Magyar Györgyöt, példaként említve a vesztegetést, a korrupciót, a kábítószerrel való visszaélést, a kábítószercsempészés, a prostituciót. „Kár találgatásokba bonyolódni” – hárított Magyar, rámutatva, hogy bűncselekmény alapos gyanúját csak egyértelmű, objektív, leellenőrizhető tényadatok alapozhatják meg.

Erre a blog tartalma és képi illusztrációja önmagában alkalmatlan.

„Az egész Borkai-ügynek nem is annyira a video és képi illusztrációja az érdekes büntetőjogi szempontból, bár nem vitásan a közvéleményt ez érdekli, hanem az egyéb ott megfogalmazott blog-állítások, amik a hivatali visszaélés, vagy egyéb korrupciós bűncselekmények gyanúját is felvethetik” – emlékeztetett, hozzátéve, hogy egy esetleges büntetőeljárás feladata lenne ezeknek a tényállításoknak az ellenőrzése.

„Ha a vizsgálat a Btk-ba ütköző törvényi tényállások megvalósulását tárná fel és ezek bizonyítására is sor kerülne, további nyomozati cselekmények, akár vádemelés is bekövetkezhet” – mondta, azzal magyarázva a feltételes módot használni, mert akárki is tenne feljelentést, annak konkrétnak és ellenőrizhetőnek kell lennie.

Arra a felvetésre, hogy van realitása annak, hogy Polték hivatalból indítsanak eljárást fideszesek ellen, Magyar két aktuális ügyet említett: „a büntetőeljárás annak rendje és módja szerint megindult például Mengyi Roland, vagy Simonka György ellen, de korábban is volt több olyan büntetőeljárás, amelyekben Fideszes polgármestert, vagy országgyűlési képviselőt ítélt el a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt, jogerősen”.

Azt elismerte: ez nem azt jelenti, hogy kifogástalanul és hiba nélkül működik az igazságszolgáltatás, de működik. „Ami viszont nem működik az a fékek és ellensúlyok jogállami feltételrendszere” – mondta, kifejtve: ha ez megfelelően és hatékonyan működne, akkor vélhetően jóval több büntetőeljárás is megindulhatna, „mert feltételezhetően több, büntetőeljárás alapjául szolgáló, releváns tényadat és bizonyíték kerülne napvilágra az ellenőrző mechanizmusok jogállami kritériumoknak megfelelő működése következményeként”.

Kapcsolódó cikkek

Hoppá! Mégis verhető a Fidesz országosan!

Rubóczki Tamás

Bezárnák az aluljárókat a hajléktalanok miatt!

H Miklós

Nagy a baj Orbánnal

O.L.K.T.