Lendvai Ildikó rendkívüli felhívása

Tudtam én, hogy már régen rendet kellett volna csinálnom a kamrában. Sehogy sem találom a régi húsdarálót. Pedig arra gondoltam, mindenkinek be kellene vinnie a most polgármestert váltó fideszes önkormányzatokba, amilyen darálója csak van otthon. Ha azt akarjuk, hogy az új ellenzéki polgármesterek végre elkezdhessék a munkát, muszáj besegíteni az iratdarálásba, különben a vesztesek egyre csak fellebbeznek, újraszámoltatnak.

Ebből is látszik: egy szó nem igaz abból, hogy pazarolták a közpénzt. Ha így lenne, most volna elegendő számú daráló, de nem. Tanácsolhatnám nekik, hogy “valami nagy-nagy tüzet kéne rakni”, mint a versben, de esetleg a tűzoltók akadékoskodnának.

Az természetesen teljesen normális, hogy valaki újraszámolást kér, ha kicsi a különbség, vagy sok az érvénytelen szavazat.

De ezt az első nap meg szokták tenni, (Győrben így is történt), hiszen azonnal látszik az eredményből. Aki csak a határidő lejárta előtt percekkel, a 4. napon lép, az kétségbeesetten manőverezik még egy kis időért.

Tényleg fel szeretném gyorsítani a folyamatot. Mit gondolnak, a turmixgépem vagy az elektromos habverő jobb híján nem volna bevethető?

Akkor nem kéne mindent felfordítanom azért a nyüves darálóért.

Szerző.: Lendvai Ildikó volt MSZP-s alelnök.

Kapcsolódó cikkek

Sztrájk infó! (+Táblázat)

Rubóczki Tamás

Tüntetés lesz pénteken, hogy Áder ne írja alá a rabszolgatörvényt

O.L.K.T.

Hamarosan kezdődik a szezon. Egy kis kedvcsináló pecásoknak. VIDEÓ

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!