Lendvai Ildikó: A kieső pártoknál is nagyobbat bukott a Nemzeti Választási Iroda

1.Orbán itthon győzött, Európában a tervei viszont vesztettek. Európában az inga visszalendült, Magyarországon nem. Itthon a Fidesz a szavazatszámokat tekintve is abszolút többséget szerzett, bár a vágyott kétharmadot sem a mandátumok, sem a szavazatok számában nem érte el.

2. No pasaran. Az Uniót lazítani, szétverni akaró erők nem törtek át. Az Orbán által folyton jövendölt “lázadás éve” most is elmaradt. Orbán máris elkezdte a visszatáncolást a Néppártba: egy-két napja azt nyilatkozta, lelkesen kampányolt a Néppártnak. Ó, hogyne.

3. Itthon átrendeződött az ellenzék. Kár, hogy ugyanazt a tortaszeletet osztottuk újra. A nagy és váratlan mértékű sikert elérő DK-nak és Momentumnak jár a gratuláció, méltán örülnek. A vesztesek -az én pártom és velük én is- méltán keserűek. Ma még szabad örülni és szabad sírni. De holnap mindnyájunknak újra kell gondolni mindent. Ez a politikai felállás nem működik, nagyon változó belső arányokkal, de az együttes ellenzéki tábor nem nő. Az év végi felbuzdulást nem sikerült ébren tartani, nemzeti ellenállássá, mozgalommá szélesíteni.

4. Az LMP szavazóit felszívta a Momentum, az MSZP szavazói egy részét a DK. A választók (többek között a téli csalódás után) új szereplőket kerestek: ezt találták meg a Momentumban, és a DK-nál Dobrev Kláriban.

5. A Fidesz most valamivel több, mint 52%-ot ért el, ám a mandátumot szerző ellenzéki pártok összesen nem 48-at, hanem kicsit több, mint 39-et. Ha az ellenzékinek nem tekinthető 3 %-os Mi Hazánkat nem is számolom, akkor is elmorzsolódott 5-6%, részben a be nem jutó kis pártoknál, részben a többiek egész mandátumhoz nem elég “maradék” voksaiból. Ez több mint 160.000 szavazat, amelynek fele az újraosztásnál a Fideszt gyarapította. De vigyázat! Ez nem csak matematika, és főleg nem csak technika. Az EP- kampányt is megzavarta, hogy túl sok hír szólt önkormányzati mandátumok osztásáról-szorzásáról.

6. Közös lista híján is szükség lett volna az ellenzék értelmes kommunikációs szereposztására, legalább öt olyan mondatra, amit az Európa-pártiak közösen gondolnak. És legfeljebb még egyre, ami csak az illető párté.Az utolsó percben vagyunk, hogy az önkormányzati választásra szövetkező pártok mindenütt kinyögjék azt az öt mondatot az önkormányzatok jövőjéről.

+1 pont: Aki még a kieső pártoknál is nagyobbat bukott ma, az a Nemzeti Választási Iroda, órákon át képtelenül a részvételi adatok közlésére. Viszont legalább a Magyar Nemzetet jól informálták…
Szerző: Lendvai Ildikó

Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli hír: Ötszázezerrel több szavazólap? Hadházy Ákos hitelesnek tűnő információt kapott a választási csalásról!

Rubóczki Tamás

Öt nap!

O.L.K.T.

Rendkívüli: Rendőri intézkedés alá vonták a DK szóvivőjét! (Videó)

Rubóczki Tamás