Lemigránsozták Márki-Zay Pétert

Jönnek a választások, durvul a Fidesz.

Migránsozástól volt hangos a hódmezővásárhelyi közgyűlés: a helyi Fidesz az egykor Kanadában dolgozó polgármestert nevezte migránsnak, de Márki-Zay is visszavágott az Orbánnal vacsorázgató Pharaonnal – számol be a hvg.hu.

„Önmaga és családja is, kanadai egykori migránsként, amíg az esztendő kitelve, onnan hazatérve, ezt a folyamatot segíti, így ön is Soros György ügynökeként fogható fel”

– szólalt fel a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Kovács László, fideszes képviselő.

Kovács kifejtette azt is: szerinte az Európai Unió és annak képviselői, főként a baloldaliak támogatják a migrációt, aminek következtében “elözönlik a migránsok” Európát, gyilkosságokat követnek el, és megerőszakolják az asszonyokat.

Szerinte ezt támogatják azok a baloldali magyar politikusok is, akikkel Márki-Zay Péter is együttműködik.

Márki-Zay és családjának korábbi kanadai tartózkodásából a fideszes képviselő arra a következtetésre jutott, hogy a független polgármester is Soros ügynöke.

Márki-Zay Péter válaszában közölte:

a Fidesz az egyetlen magyar párt, amely migránsokat telepített az országba,

a bűncselekményeket elkövetőknek pedig még menekültstátuszt is adott, ezért tartózkodhattak az országban.

Márki-Zay felhozta Ghaith Pharaont is, akit az Interpol is körözött pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának gyanújával, mégis Orbán Viktorral vacsorázott. Márki-Zay szerint a „kötvénymigránsok” között is akadtak bűnözők, akiket más európai országban le is tartóztattak.

A személyét érintő migránsozásra a polgármester azzal felelt, hogy megkérte a jobboldali képviselőket: üssék fel az értelmező szótárt a migráns kifejezésnél. Ha így tesznek, akkor rádöbbennek, hogy az országban, így Vásárhelyen is mindenkinek van migráns hozzátartozója.

Márki-Zay hozzátette: Hódmezővásárhelyre vietnamiakat hoznak, mert nincs munkaerő, de Szarvason és sok más településen pedig már indiaiak és ukránok dolgoznak.

Forrás Nyugatifény http://nyugatifeny.hu/2019/04/12/botrany-a-kozgyulesen-migransnak-neveztek-marki-zay-petert-a-polgarmester-kemenyen-visszavagott-a-fidesznek

Kapcsolódó cikkek

Itt a Gundel-szerződés: 10 évre állapodtak meg Orbánnal, 2 millióért bérelnek helyiségeket a Karmelitában!

Rubóczki Tamás

Paul Lendvai elképesztő dolgokat mondott Orbánról!

Rubóczki Tamás

A Fidesz szerint is felháborító Pócs János fideszes képviselő emberégető kazánvideója!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok