Lehet a Fidesznek is dolgoznak?

A hírek szerint csak Szerbiában mintegy 3000 (háromezer) állami szolgálatban lévő troll kelti a hangulatot a közösségi oldalakon: hazugságokat terjesztenek, és uszítanak. Máshol is nehéz dolguk van, ha szembe akarnak szállni a dezinformációs kampányokkal – írta a Deutschlandfunk szerzője, és példaként egy a magyar Facebookon 2018 tavaszán megjelent videót hozott fel.

Ebben egy keresztény templom elleni állítólagos muzulmán támadás volt látható, mindenekelőtt a kormány politikusai és sajtója terjesztette. Ám mint kiderült, a videó hamis volt, ugyanis egy amerikai térfigyelő kamera felvételeiből származott, és eredetileg egy lopási esetről készült, Magyarországon azonban más hangot tettek alá, amely szerint a templomba belépő fekete fiatalok azt kiáltották volna, hogy „Allah Akbar”. Panyi Szabolcs, a Direkt36 munkatársa a szerzőnek elmondta: néhány online eszköz segítségével tisztázták, hogy a videót manipulálták, de addigra már tízezrek látták.

Bulgáriából a szerző egy ottani politológust idézve azt írta, hogy sok médiacég Oroszországhoz közelálló oligarchák tulajdonában van. Az illető politológus azonban felhívta a figyelmet arra, hogy országában a sajtóban egy másik fontos tényező is érvényesül: a kínai. A Russia Dnes (Oroszország ma) című orgánumnak egy ideje kínai nyelvű kiadása is van, és ebben az mutatkozik meg, hogy Kína Bulgáriában az orosz hálózatokat használja befolyása növelésére.

Részletesen szól a cikk a szerbiai helyzetről is, végül pedig Panyi Szabolcsot idézi: a nem a kormánysajtóban dolgozó újságírók már nem nevezik kollégáknak azokat, akik a kormány médiumaiban tevékenykednek, mert azok politikai szereplőknek tekintik magukat, és „nem újságírók, hanem propagandisták”.

 

olkt.hu/deutschlandfunk.de

Kapcsolódó cikkek

Orbán és az EU. VIDEÓ

O.L.K.T.

Orbán “válaszolt” a hozzá nem lojális újaságíróknak

O.L.K.T.

Míg a köztévében 200 ezerről hazudoznak, addig…

Rubóczki Tamás
Iratkozz fel a hírlevelünkre

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Ne maradj le a heti legolvasottabb hírekről és információkról, tudj meg minden fontos információt!

Sikeresen feliratkoztál!