Ledózerolnák Kapolyban Kádár János házát

# # #
# # # #

Romokban áll az egykori pártfőtitkár otthona

Romokban áll az egykori pártfőtitkár otthona – Ledózerolnák Kapolyban Kádár János házát

Kapoly — Omladozó falak, halszálkaként ágaskodó tetőgerendák és egy romos udvar – mindössze ennyi maradt mára a Somogy megyei falucska közepén álló Kádár-házból. Az MSZMP egykori főtitkára, a szocializmus hazai vezetője itt töltötte a gyerekkorát.

sonline.hu írt erről elsőként.

– Sokan azt hiszik, hogy csak 3 évesen, pedig már néhány hónapos korában a faluba került Kádár János, 1912-től nagyjából 1918-ig élt itt – állítja Bertalan Béla helytörténész, aki egy érdekes történetet is megosztott velünk.

– Állítólag annak idején Kádár édesanyja bekopogott ide, Bálint Sándorhoz, hogy fogadja be a gyermeket, míg ő maga felutazik a fővárosba dolgozni, ám Sándor nemet mondott. Így egy házzal arrébb id. Bálint Imre, Sándor testvére fogadta be a kis Jánost. A testvér viszont évtizedekkel később már nem engedte, hogy a házából emlékházat építsenek, így mégis itt húzták fel a falakat, s ezt nevezik máig Kádár-háznak – adta elő Bertalan, akinek az ifj. Bálint Imre mesélte így a történteket.

– Nagyapámtól is rengeteg történetet hallottam Jancsikáról, hisz ő még így ismerte abból az időből, amikor a lovas kocsira ugráltak fel a gyerekek – tette hozzá a helytörténész.

Az épületet egyébként 1986-ban emlékházzá alakított az állampárt, még pad­lófűtést is kapott.

Törté­nelmi jelentőség ide vagy oda, Vidus Lajos, a település első embere, ha tehetné, ledózeroltatná az épületet. Mint mondta, amellett, hogy a falu szégyenfoltjává vált, még rendkívül balesetveszélyes is a ház.

– A legutóbbi viharban az udvaron álló fűzfa hasadt ketté és esett az útra, kidöntve ezzel egy villanypóznát is – magyarázta Vidus Lajos, akitől megtudtuk, nem ez volt az első eset, hogy a ház darabjai az úton landoltak.

– Mivel magánterület, ezért nem mehetünk be, hogy kivágjuk a fát, így egyelőre csak reménykedhetünk, hogy nem történik komolyabb baj – folytatta a polgármester.

A ház kerítésén lévő tábla szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. oldalán bárki licitálhat az ingatlanra. Ám a weboldalon sehol nem szerepel az épület. Az ügyfélszolgálaton csak annyit tanácsoltak: nézzük naponta a listát, lehet ugyanis, hogy a tábla hamarabb kikerült, mint ahogyan licitálni lehet az ingatlanra.

Puritán diktátor volt

Kádár János köztudottan puritán módon élt, a külföldi kommunista diktátorokkal ellentétben nem voltak luxusingatlanai. Nevéhez köthető a kapolyi Kádár-házon kívül egy budai lakás a Cserje utcában, ahol feleségével, Mariskával élt kettesben. Ismert még egy balatonaligai egykori pártüdülő, saját balatoni partszakasszal, ahol szintén gyakorta megfordult a főtitkár.

Blikk.hu

Kapcsolódó cikkek

Semjén: Európa volt az unió előtt, és lesz az unió után is, ahogy Magyarország is

Rubóczki Tamás

Tompika mérges!

H Miklós

Ismét nagypapa lesz Orbán Viktor.

H Miklós