Le Monde: Orbán mindenféleképp gyerekeket akar!

0

Orbán Viktor gyerekeket akar minden áron, mert így kívánja kivédeni a társadalom elöregedéséből fakadó hátrányokat, anélkül, hogy rá lenne utalva a bevándorlásra – írja a francia Le Monde.

A lap szerint, épp ezért nemrégiben államosított több mesterséges megtermékenyítő intézetet. A születések száma 1981 óta egyfolytában csökken, bár az egymást követő kormányok a legkülönfélébb intézkedésekkel igyekeztek megfordítani ezt a folyamatot. A jelenlegi nacionalista miniszterelnök ezután még nagyobb kedvezményeket rendelt el a nagycsaládosok érdekében. Ezek közé most már az is beletartozik, hogy teljesen ingyenes az in vitro eljárás.

Év eleji sajtóértekezletén a politikus meg is mondta: ha azt akarjuk, hogy több magyar gyerek legyen, mint bevándorló, akkor ennek az az egyedüli módja, hogy a lehető legnagyobb támogatást adjuk a családoknak. Az utóbbi évtizedben az egy asszonyra jutó születések száma 1,22-ről 1,55-re nőtt, de ez még mindig nem ellensúlyozza az adott évben elhunytak számát. Arról nem beszélve, hogy hányan vándoroltak ki időközben nyugatra. A János Kórház igazgatója úgy gondolja, hogy meg lehet kétszerezni a mesterségesen fogant gyerekek számát, ami jelenleg évente 4 ezer körül jár. Igaz, közben a lakosság száma évről-évre 40 ezerrel lesz kisebb.

Orbán ugyan vehemensen védi a keresztény magyar identitást, ám ezen a téren – a jelek szerint – teljesen figyelmen kívül hagyja az egyház fenntartásait az embrió ügyében. Sándor Judit – aki a bioetika és a jog professzora a CEU-n – ugyanakkor attól tart, hogy a klinikák állami kézbe vétele után, éppen a populista háttér miatt, erősödni fog a nőkre nehezedő nyomás.

A másik oldal erre úgy válaszol, hogy a félelem alaptalan, mert nem büntetik azokat, akik nem kívánnak gyereket vállalni. Itt csak azokat szeretnék ösztönözni, akik anyagi okok miatt nem vágnak bele a mesterséges megtermékenyítésbe.

via. lemonde.fr