Küzködés: 11 milliárdos programot indít a kormány, hogy vidéken tartsa az emberi erőforrást!

A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján Vásárosnaményban. Novák Katalin elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló pályázat célja, hogy a szülőföldjüktől elszármazott 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élők számára boldogulási lehetőséget kínáljon. A felhívásra a háromezer és húszezer lakos közötti települések jelentkezhetnek, a pályázó önkormányzatok és konzorciumok 50 millió és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el. A programban hangsúlyos szerepet kap az otthonteremtés, a projekt segítségével a helyhatóságok felújíthatják és átalakíthatják ingatlanjaikat a kedvezményezett fiatalok számára, akiket a munkavállalás érdekében képzésekkel és tanfolyamokkal is segítenek – tette hozzá az államtitkár. Az otthon- és a munkahelyteremtés mellett a közösségteremtést is támogatja a pályázat. Azok tudnak ezen a pályázaton részt venni, akik támogatottként a munka és az otthon biztosítása fejében hajlandóak építeni a helyi közösségeket, mivel ez a kulcsa a hosszú távon erős vidéknek – fogalmazott az államtitkár – tudatta az MTI.

 

 

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Tarlós szerint, Karácsony gyanús.

H Miklós

ORBÁN A SAJÁT MENEKÜLÉSÉT KÉSZÍTI ELŐ – írja a DK.

H Miklós

Szétfingatták Kósa Lajost a köztévén!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!