Kuncze Gábor: “Tarlós István saját farkába harapott!”

0

Tarlós István a saját farkába harapott

– mondta a Klubrádió reggeli műsorában Kuncze Gábor, az egykori SZDSZ volt elnöke, aki a főpolgármester kirohanásaira reagált.

Tarlós az SZDSZ alapítói között volt, úgy lehetett óbudai polgármester, hogy a képviselő testület megszavazta, akkor ugyanis még nem közvetlenül választották a kerületek vezetőit. Most pedig láthatóan retteg egykori pártjától. Ilyen kijelentéseket tesz: „szaporodnak a jelzések, hogy az ellenzék kampánya mögött … bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak”, a régi SZDSZ módszerei visszaköszönni látszanak.

Kuncze Gábor mindezt annak tulajdonítja, hogy a migránsozás az önkormányzati kampányban nem olyan hatásos, főleg, hogy nincsenek is igazán migránsok, liberálisozni viszont lehet.

Tarlós Istvánnal kapcsolatban megjegyezte még, hogy hazugság az ő független jelöltsége, egyértelműen a Fidesz embere. Regnálása alatt Budapestet lenullázták, lepusztították. Igaz, hogy időnként beengedik Orbán Viktor szobájába, és ő boldogan jön ki, de a eredmény látható.

Az ellenzéki összefogásról úgy vélekedett, hogy az más minőségű, mint a korábbiak, akkor az erőket nem egyesítették. Most megpróbálnak egységes képet mutatni, ami persze nem lesz könnyű, hisz a pártokon belül is vannak hatalmi harcok. Az ellenzékből nem lesz egy párt, ami természetes, a választásig legyenek egységesek, utána megmutathatják a különbözőségeket.

A főpolgármesteri posztért a mostani állapot szerint 8 jelölt indul, de ez még valószínűleg csökkenni fog. Az emberek többsége ugyan minden bizonnyal megy majd a közös jelölt után, de a választók azért sokfélék. Olyan jelöltek zavarórepülése, aki csak pár százalékot képesek szerezni, egyértelműen a Fidesznek kedvez. Ilyen jelölt például Thürmer Gyula, vagy Hunvald György.

A kormánypártokon belüli konfliktusokról Kuncze Gábor úgy vélekedett, hogy a Fideszben politizálni egészen más, mint a többi pártban. Az alacsonyabb szintű vezetők, sőt az aktivisták is látják, hogy fönt mennyi pénzt tesznek zsebre. Joggal érzik tehát úgy, hogy nekik is jár valami.

Amíg Simicska Lajos kezelte a kasszát, addig egy kézben voltak a dolgok, most azonban több csatornán folyik szét a pénz.

 

forrás.: klubradio.hu

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!