Kovács László: Orbán jobban érzi magát diktátorok között, mint az Európai Néppártban

Amikor Orbán Viktor erősebb nemzetállamokat és gyengébb európai együttműködést akar elfelejti, hogy mindkét világháborút erős nemzetállamok robbantották ki – mondta Kovács László volt külügyminiszter.

Kovács László, egykori uniós biztos és volt külügyminiszter szerint nem gyakori, hogy egy kormányzó párt tagságát felfüggesztik a saját pártcsaládjában, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a Fidesz felfüggesztése nem meglepő, hiszen ez a Fidesz már nem az a párt, mint volt, amikor felvették a Néppártba. Orbán Viktor politikája miatt ma már nemcsak a Fideszt nem vennék fel a Néppártba, hanem hazánkat sem az Európai Unióba.

Az egykori uniós biztos rámutatott, hogy az unió egy olyan közösség, amely azonos értékrendre épül és aki nem hajlandó ezt elfogadni és betartani, annál előbb vagy utóbb felmerül a kérdés, hogy tagja maradhat-e ennek a közösségnek. Véleménye szerint most ez történt a Fidesszel.

A szocialista politikus felidézte, hogy Orbán Viktor korábban, hogyan foglalta össze a Fidesz politikáját: „Mi a szovjeteknek ajtót mutattunk, a nyugatnak pedig ajtót nyitottunk.” Kovács László szerint ez mára pont fordítva van, hiszen a miniszterelnök folyamatosan a nyugati demokráciát támadja, miközben diktátorok között, „Putyin ölében” érzi jól magát.

Kovács László elmondta, hogy Európa jövőjének érdekében egyeztetéseket folytatnak az európai baloldali pártokkal, többek között a német szociáldemokratákkal is, akiknek az EP-listavezetőjük, a jelenlegi igazságügyi miniszter Katarina Barley hétfőn hazánkba látogat.

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Döbbenetes videó került elő Orbán Viktorról, amiben mindent bevallott Baló Györgynek!

Rubóczki Tamás

FRISS! Jászberényt is bukta a Fidesz!

O.L.K.T.

A franciák nem szaroznak. Vagy DE!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!