Köszönik az európai szocialisták a fideszes jelöltek elkaszálását

Köszönjük a kemény munkát” – ezzel a tárggyal küldte el az Európai Parlament szocialista frakciója a belső használatra szánt e-mailt, amelyben megköszöni szakértőinek, hogy sikerült – ha csak ideiglenesen is – megakadályozni fideszes jelöltek kinevezését a szakbizottságokban. A levelet több mint száz európai parlamenti e-mailcímre küldték ki, valamennyien az Európai Szocialisták által fizetett szakértők. Egy magyar név is szerepel a listán, Simon Zoltáné, aki régóta a frakció szakértője.

A levél írói úgy fogalmaztak, „elégedettek lehetünk az elért eredménnyel, hiszen nem csupán azt sikerült megoldani, hogy minden szakbizottságban karanténba zárjuk a számunkra nem megfelelő jelölteket, hanem sikerült megakadályozni a foglalkoztatási bizottságban a lengyel kormánypárti jelölt kinevezését is. Emellett elértük, hogy elnapolják a szavazást több fideszes jelölt esetében, így nyomás tudunk gyakorolni a frakcióikra, hogy jelöljenek másokat a helyükre”.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Vadai Ágnes: Kutrica van!

Rubóczki Tamás

Brutális pénzherdálás Fidesz módra!

Rubóczki Tamás

Rendkívüli hír: A választási bizottság tagja Tímea kitálalt – Döbbenet, de tényleg csalás volt a választás!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!