Kósa Lajos miatt nem lesz Karácsony-Tarlós vita

Tarlós István személyes hangulatától kevésbé függ, hogy lesz-e főpolgármester-jelölti vita, mint attól, hogy a Fidesz kommunikációs stratégiái által az Indexhez eljutó hírek szerint szigorúan el van tiltva ettől. Utóbbit állítják legalábbis források, akik szerint a regnáló főpolgármester számára, elsősorban a fideszes, kormányzati kommunikációs gépezet szempontjából az a legjobb, ha Tarlós távol tartja magát egy ilyen eseménytől, sőt bármilyen vitahelyzettől.

Terjed az az információ is, miszerint Budapest jelenlegi vezetője néhány napja még állította szűk körben, örömmel beleáll a vitába, mert szerinte könnyedén lemosná Karácsonyt. Aztán viszont Tarlósnak jelezték a Fidesz központjából, hogy ez nem lenne tanácsos. Ezt erősítik a nyilatkozatai is. Az eheti 168 Óra például szembesítette azzal, eredetileg igennel válaszolt a kihívásra, ám miután Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke kijelentette, hogy szerinte semmi értelme a vitának, az ő álláspontja is elbizonytalanodott.

Tarlós erre azt mondta:

Az ördögöt szeretne Karácsony vitatkozni. Már látszik, hogy komédia az egész. Legjobb lesz ezt a kérdést gyorsan lezárni. Kósa Lajosnak az én kampányomban nincs szerepe. Lassan egész lista lesz arról, ki mindenki dirigál nekem Karácsony szerint a Fideszből. Már ezen mulat a város.

Karácsony nyitott arra, hogy minden jelölt részt vegyen a vitában? Nekem ír, hogy csak ketten vitatkozzunk, egyidejűleg az ATV–ben bejelenti, hogy tőle ott lehet mindenki. Másnap újra ír nekem és azt követeli, hogy csakis Tarlós–Karácsony vita legyen. Hónapokkal korábban jeleztem, hogy vannak feltételeim: például hogy ne legyenek előre egyeztetett kérdések és ne legyen moderátor. Elengedi a füle mellett. Egyik nap azt mondja, minden feltételt elfogad, másnap írja, hogy ne legyenek feltételek. A legfontosabb érvem: én az ellenzéki éveket végigvitatkoztam Demszkyvel. Horváth Csaba is viaskodott velem évekig derekasan, ha nem is értettünk egyet. Karácsonynak öt éve volt, hogy vitatkozzék velem. Soha kísérletet sem tett rá.

Forrás Index

Kapcsolódó cikkek

Gyermekeket kényszerítettek ismét egy fideszes beszéd meghallgatására fagyban és hóesésben!

Rubóczki Tamás

Orbán esküdt ellensége elmagyarázza. Videó.

H Miklós

A Fideszt nem érdeklik a szélerőművek – a többi V4-ek országokban meg ezresével építik!

O.L.K.T.