Koronavírus: Karanténkórháznak javasolják a Kútvölgyi Klinikai Tömböt

0

A 24.hu információja szerint Pintér Sándor belügyminiszter, az Operatív Törzs egyik vezetője a kormányülésen tett javaslatot arra, hogy a koronavírus miatt várhatóan felmerülő kapacitásigények kielégítése érdekében a Kútvölgyi Klinikai Tömb toronyépületében is alakítsanak ki újabb karanténkórházat.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a napokban be is jelentette, hogy a Szent László kórházban kialakított karantén bővítésére készítik elő az épületet. A döntésről azonban a múlt héten még a Kútvölgyiben sem kapott senki semmilyen információt, ezért megdöbbenést váltott ki, amikor váratlanul építőmunkások jelentek meg a kórházban.

Forrásaink szerint a több mint száz emberből álló csapat rohamtempóban kezdett bele a torony felső szintjenek renoválásába. A szűk határidő miatt a cégek szokatlan módon hétvégén és éjszaka is dolgoztak.

Az egyik dolgozó szerint az első csapat másfél hete, pénteken az esti órákban tűnt fel, és kezdett bele minden előzetes bejelentés nélkül a kiürített 4-7. emeleten a bontásnak. Később villanyszerelő, gipszkartonozó, festő és takarító brigádok is megjelentek, miközben az alsóbb szinteken még működött a belgyógyászat.

A hétfői döntés szerint azonban a belgyógyászat kiköltözését is felgyorsítják, bár eredetileg júliusra jelölték ki ennek határidejét. A részletekről kérdeztük a Semmelweis Egyetemet is, ők azonban a minisztériumhoz irányították lapunkat. A tárca megkeresésünkre egyelőre nem reagált.

Két nappal ezelőtt jártunk a Kútvölgyi kórházban. Tragikus látvány fogadott minket. Csernobilt idéző hangulat uralkodik ott.
Az épület életveszélyes. Munkásoknak és állványnak nyoma sincs. Tehát jelenleg nem folyik felújítás.
A kórházban több régóta ott dolgozót megkérdeztünk az ottani állapotokról. Mind megerősítette, hogy több éve abbamaradtak a munkálatok.
Van erre mentség?
Felhívnánk minden ember figyelmét, hogy a Google Street View képek NEM frissek, tehát nem mutatják be a jelenlegi valódi állapotot!/Kép. Egymillióan Az Egészségügyért (Facebook)

Rengeteg kérdőjel

A budai Kútvölgyi Kórház toronyépülete a többi részleggel együtt már 2015 óta nyeli a milliárdokat minden látható eredmény nélkül. A tervezés után 2016-ban el is kezdődtek a felújítási munkák, de jogviták miatt – a homlokzaton is jól látható módon – teljesen leálltak.

A dugába dőlt felújítás körül rengeteg a kérdőjel maradt. Annyi biztosnak tűnik, hogy tervezési problémák miatt alakult ki konfliktus a Paár Attila nevével fémjelzett konzorcium és az állami megbízó között. A felújítási munkát elnyerő cégek, köztük a West Hungária Bau Kft. akkor levonultak a területről, és a felek perre vitték az ügyet, de a történtekről senki sem adott részletes tájékoztatást a nyilvánosságnak.

A kormány ezzel párhuzamosan, 2018 októberében jelentette be, hogy újabb 9 milliárd forintos kerettel elindítja az Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozását, ami a Szent János kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb átalakítását és felújítását jelenti. Ebből a forrásból azonban még nem áll rendelkezésre pénz, mert a közbeszerzéseket még csak az új tervek elkészítésére írták ki.

Az építkezés elkezdéséhez azonban teljesen ki kell üríteni a Semmelweis Egyetemhez tartozó tömböt. Ezt azonban eddig csak részlegesen sikerült megoldani, mert az ideiglenes elhelyezést nyújtó pesti épületek nem álltak időben készen a Kútvölgyi osztályainak a fogadására. Legutóbb, megkésve, a pszichiátriai osztály költözött át január 31-én a Semmelweis Egyetem Balassa utcai klinikájára, a VIII. kerületbe.

A 24.hu korábban beszámolt arról, hogy a pesti ideiglenes épületek 2 milliárdos átalakításában is benne van a Tiborcz István köréhez sorolt Paár Attila West Hungária Bau Kft.-je.
A csúszó költözések jelentős zavart okoztak a kútvölgyis osztályok működésében.