Koronavírus: 24 óra alatt 475 halott Olaszországban

0

Már negyedik napja több ezerrel nő a fertőzöttek száma Olaszországban, a keddi 3526 új beteghez és 345 halotthoz képest szerdán 4207 új fertőzöttről és 475 új halottról számoltak be a hatóságok – írja az olasz adnkronos.com.

Ez egyben azt is jelenti, hogy már 2,978-an haltak meg az országban a vírus miatt, illetve 35 713 összes esetről tudni.

A 4207 új eset egy nap alatt az eddigi rekord a járvány ideje alatt.

Olaszországban hétfőn némileg csökkent a megbetegedések üteme, de még így is 3233 új fertőzöttet és 349 halálos esetet jelentettek a klinikák ekkor, a mostani szám pedig még ehhez képest is közel ezerrel nagyobb növekedést jelent.

A betegek magas száma miatt egy északolasz városban, Bergamo kórházában például már annyira nincs hely, hogy a folyosóra rakják a fekvőbetegeket is.

Az olasz halálos áldozatok kitartóan jórészt innen, az ország északi régiójából kerülnek ki.

Az ország folyamatosan próbál védekezni a járvány ellen, miután karantén alá helyezték Olaszországot, múlt héten bezárt minden hely is , ami nem gyógyszertár vagy élelmiszerbolt.

A Genovai Egyetem járványszakértői szerint ennek ellenére az olasz fertőzöttek számának tetőzése március 23-25-re várható.