Kórházi akcióban a Momentum

0

 

RÉMHÍRADÓ ÉS NAPI 2-3 RENDKÍVÜLI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ HELYETT CSELEKVÉSRE KELL FELSZÓLÍTANUNK A KORMÁNYT!

🏨 Ma a János Kórházban jártunk egy nagy doboz antibakteriális kézmosóval és egy nagy adag papírtörlővel felszerelkezve. Azt sajnos eddig is tudtuk, hogy ma Magyarországon az egészségügy nem hogy nem 21. századi, de még a 20. századi szintet sem éri el, mégis megdöbbentőnek tartom a tényt, hogy miközben a nyakunkon van egy járvány, továbbra sem teljesülnek egyszerű alapfeltételek.

😥 Míg a stadionok belülről teljes díszben pompáznak, a János Kórházban – ahogy vélhetően sok másikban is – omladozik a vakolat, koszosak a folyosók, töredezett a járólap, kopottak az ágykeretek és foszladozó takarók alatt hajtják álomra a fejüket a betegek. Olyan kontraszt ez, ami sokkal húsbavágóbb, ha ez ember 3 órát tölt el a komplexumban az összes osztályt végigjárva.

❌ Az a 20 ezer forint, amit ma eszközökre költöttünk, nem oldja meg azt a régóta fennálló problémát, hogy a kórházakban a betegek és hozzátartozóik számára a higiénia elvárható minimuma sem teljesül. A források szűkösek – egy nővér elmondása szerint van pénz, csak nem tudni, hova megy – és az ápolók és orvosok jó szándéka sajnos ide már kevés.

🧼 Találkoztunk olyan éjszakás nővérrel, aki félszegen kért minket, hogy esetleg ha lehet, még mutatna néhány mosdót, és tegyünk azokba is szappant. Arra kért, írjunk arról is, hogy takarításra is igen kevés pénz jut. (Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy például a Sebészeti Osztályon meglepetésünkre mindenhol rendelkezésre állt a fertőtlenítő szappan.)

🚫 Mivel alapvető dolgok nem teljesülnek, kimondhatjuk nyíltan: a kormány nincs felkészülve a koronavírus megfékezésére.

🎤 Rémhíradó és napi 2-3 rendkívüli sajtótájékoztató helyett cselekvésre kell felszólítanunk a kormányt! Hisztériakeltés helyett tegyenek a koronavírus megfékezése ellen azzal, hogy dedikált plusz forrásokat biztosítanak a kórházak számára, amelyből a higiéniai alapfeltételek megteremtése lehetővé válik – ha máskor nem is, de legalább most, a járványfenyegetettség idején…