Komolyan mondom ilyet még nem pipáltam, ehhez aztán pofa kell Orbán!

A Vár újjászületése körül alighanem a miniszterelnöki iroda karmelita kolostorba költözése kavarta a legnagyobb vihart.

Az új hivatal kialakítása ugyanis 4 milliárd forintba került.

A belső kialakítás kifejezetten puritán lett. A legtöbb irodahelyiség a szerzetesi cellák méretét őrzi, miközben természetesen azért tökéletesen felszereltek, például minden helyiségben falfűtés van kialakítva.

A miniszterelnök irodájából a kilátás még annál is lenyűgözőbb, amit gondolna az ember: az enyhén kanyarodó Duna miatt erről a pontról nem csak egész Pest látszik, meg a Margit-sziget szemből, de Buda jelentős része is. Valószínűleg kevés hasonló reprezentatív kormányfői fogadóhelyszín létezik a világon.

A miniszterelnök most megosztott egy képet a Facebookon, aminek tanúsága szerint, az évszázados hagyományokhoz híven Vízkeresztkor felszentelték az irodáját.

A “Kármelitákkal a Kármelitában” címet viselő fotón látható, amint egy karmelita szerzetes megszenteli a kormányfő irodáját. A szokás értelmében a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel, jelen esetben ezt:

20+G+M+B+19.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

olkt.hu: A nap legfontosabb hírei röviden (16. rész)

O.L.K.T.

Halász János: a Czeglédy-ügy az egész baloldal korrupciós ügye!

Rubóczki Tamás

NÓGRÁD MEGYE 1. VÁLASZTÓKERÜLETÉBEN INDUL A LEGTÖBB KAMUPÁRT

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!