KO: olyan váddal illették Orbánt, hogy még a felcsúti stadion is elnémult, ahol egyébként sem volt érdeklődő.

Nem annyira jellemző, hogy Orbán Viktort konkrét váddal illessék a politikusok. Inkább a kertelős, mismásolós beszéd a megszokott. Ma ezt a hagyományt Gréczy Zsolt a DK frakció-szóvivője megtörte, és egy igazán erős mondattal teremtette le a miniszterelnököt.

Orbán Viktor május 13-i washingtoni látogatásán azt kérte Donald Trumptól, hogy gyakoroljon nyomást a norvégokra, hogy a Norvég Alap pénzeit a jövőben ne egy független szervezet ossza el a magyar civil szervezetek között – írja a Direkt36. A magyar miniszterelnök tehát hivatalát felhasználva arra akart szövetkezni egy idegen országgal, hogy kárt okozzon saját hazájában törvényesen működő szervezeteknek. Ez a hazaárulás definíciója, még akkor is, ha Orbán Viktornak ez csak egy átlagos hétköznap volt – írja Gréczy a közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint amit Orbán Viktor csinált, az a leghitványabb és legalantasabb hazaárulás, amit egy miniszterelnök elkövethet. 

Gréczy Zsolt hozzáteszi: aki azért lobbizik miniszterelnökként egy idegen országnál, hogy segítsenek neki kárt okozni a saját hazájának, az semmivel sem jobb azoknál, akik orosz tankokat hívtak be a hatalmuk megtartása érdekében. A magyar nép jól ismeri az ilyen gátlástalan bitangokat a XX. századból: sem szobraik, sem méltóságuk nem maradt az utókor előtt. Nem fog maradni Orbán után sem – teszi hozzá a politikus.

Kapcsolódó cikkek

Az Orbán által behívott migránsmunkás késsel ment rabolni Veszprém megyében! KEZDŐDIK!

O.L.K.T.

Nesze semmi, fogd meg jól… buta magyar!

O.L.K.T.

Kitálalt a zalaegerszegi felmondott szívsebész!

O.L.K.T.