Kétharmad öcsém! KÉTHARMAD!

Orbán Viktor bevállalta és vissza is fizetteti velünk azt a majdnem 700 milliárd forintot az EU felé, amiből nem te éltél jól. Országunk Viktora megmondta, és akkor az úgy is lesz. Mélyen a zsebébe nyúlt, elővette számológépét, osztott, szorzott, majd igy szólott: ebből baj lesz. Miviktorunk úgy döntött, hogy nem húzza ki a gyufát, mert az Unió, habár szinte eszköztelennek tűnik a rezsimmel szemben, egy komoly fegyverrel mégis rendelkezik, mégpedig náluk van a pénzesláda kulcsa.
A pénz viszont nagyon kell, mert ha az elapad, nem lesz mivel tömni a rendszer kiépítésében aktív szerepet vállaló háttérembereket. Az ő zsebük pedig kulcsfontosságú a hatalom megtartásában. Ha az országot magáncégként használó gazdasági hatalmasságok a politikai hatalom ellen fordulnak, abba bizony bele lehet bukni. A beruházások lefagyása, a támogatások megszűnése és ebből egyenesen következően, a most bőven csörgedező, baráti zsebekbe áramló milliárdok elveszítése megengedhetetlen. Ezért nem táncol ki az ország az Unióból csak úgy, helyette inkább olykor lenyelni a békát. Az Uniós források megtartásának érdekében Orbán Viktor és barátai, rokonai, ismerősei, üzlettársai személyes anyagi és politikai érdekből prostituálják az országot.
Gondolkodtam a diktatúráról és a demokráciáról. Nem vagyok filozófus, sem politológus, sem napkeleti bölcs. Amit gondolok, azt az én egyszerű, hétköznapi agyammal gondolom, mint szimpla liberális, hazaáruló, idegen ország ügynöke, fizetett provokátor, agitátor, kultivátor. Nem akartam túlgondolni, hisz a válasz is igen egyszerű: kétharmad öcsém!.. Itt az van és úgy van, ahogy ők akarják, ahogy az érdekeik diktálják. De az hétszentség. Ezek után, ha már tényleg lesüllyedünk arra a szintre, hogy az ellenzéki képviselőket kitiltják a közintézményekből is, talán nem véletlenül kérdezem meg, hogy mi a búbánatos francnak tartjuk mi a Parlamentet? Értelme a világon semmi, viszont egy csomó pénzbe kerül az is. Hamarosan itt a tél, akkor meg még fűteni is kell azt a rohadt nagy épületet. Holott a kórházakat is kellene fűteni, de arra nem futja. Vagy az óvodákat, iskolákat. Jó, értem én, hogy a tisztelt kormánypárti képviselők néha a parlamentben vannak és nem óvodában, vagy kórházban. Bár a látszat nem ezt mutatja. De ezek szerint mi ezt így szeretjük, meg hát így adunk egy kis demokratikus cukormázt is a Fidesz diktatúrájának.

Kapcsolódó cikkek

Vác – van baj

O.L.K.T.

Na! Mi van máma? VIDEÓ

O.L.K.T.

Megteheti, mert engedjük…

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!