Két hétig működött az 1,7 milliárdból épített uszoda

Alighogy átadták, vissza is vették a miskolciaktól az 1,7 milliárdból felújított 50 méteres úszómedencét. A kivitelező egy ismert helyi vállalkozó, aki a trafikbiznisz nagy nyertese. Épphogy rákérdeztünk a bezárás okaira, hirtelen újra kinyílt az uszoda.

1,7 milliárd forintból újították fel Miskolcon a selyemréti strandfürdő 50 méteres medencéjét. Rá is fért az elaggott medencére a renováció, a május elsején átadott létesítményt azonban nem sokáig használhatták a miskolciak, rövidesen bezárt.

Lagzis sátor”

A fideszes Kriza Ákos polgármester által átadott építmény a helyi fórumokon hamar megkapta “lagzis sátor” gúnynevet. Egyébként tény, az általános iskolák nyitott sportpályái fedésére gyakran alkalmazzák ezt a fapados megoldást, azaz a tartófalakat megspórolva egy acélszerkezetre ponyvát feszítenek. Természetesen a látványtervtől való eltérés okára és engedélyezésére is kértünk magyarázatot a Miskolc Holdingtól, de választ erre se kaptunk, ahogy a többi, így az átmeneti bezárás okait firtató kérdéseinkre sem, de erre később visszatérünk.

A medencefelújítás 1,7 milliárd forintos költségvetésének 70 százalékát a megbízó Miskolci Vízilabda Club TAO-s forrásból teremtette elő, 30 százalékot a miskolci önkormányzat tett hozzá. Kriza Ákos fideszes polgármesternek az impozáns ponyvasátor május 1-i átadásán volt is mire büszkének lennie: „Miskolc ma a minőségi fürdők városa. A hangsúly a minőségen van. Amikor a Selyemréti Strandfürdő felújításához kezdtünk, a legmagasabb minőséget tűztük ki célul” – osztotta meg elégedettségét az ünneplőkkel.

A témáról bővebben itt:https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/ket-hetig-mukodott-az-17-milliardbol-epitett-uszoda-120309

Kapcsolódó cikkek

A Rendszermegváltó (Titkos üzenet!)

O.L.K.T.

Ezt a korrupt hátsófertály nyalót mikor csukják már le?

Rubóczki Tamás

Milyen érzés lopni? – kérdezték ma Orbán Ráheléktől egy budapesti étteremben!

Rubóczki Tamás