Kéri László: A Borkai-ügy a Fidesz politikai pornográfiáját is leleplezte!

0

„Nyolc év tanulásképtelenség jellemezte az ellenzéket, a kilencedik évben bekövetkezett a dráma, minek következtében elindult egy új tanulás, hogy aztán éppen a legjobbkor, az utolsó pillanatban álljanak készen az együttműködésre.”

– nyilatkozta Kéri László politológus a Hírklikknek adott interjújában.

Az eredmény, mondta, meglepte a Fideszt, de az ellenzéket és közvéleményt is.

Kéri László úgy látja:

“a Fidesz mondanivaló nélkül vágott neki az önkormányzati választásnak, és a Borkai ügyet is rosszul kezelte.”

Ezt pedig a választók felismerték:

“mindenütt az folyik, mint amit Győrben láthattak, és ebben nem a polgármester félrelépése volt a döntő.”

Tovább az interjúra a hirklikk.hu-n.