Kérdezném, van-e még lejjebb? A kormány azt terjeszti, hogy Brüsszel támadja a babaváró támogatást

A Magyar Nemzet szombaton arról írt, hogy „Az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást”. Az Index megkérdezte a Bizottságot, hogy milyen kifogásuk van a magyar törvényekkel szemben, mikor indítottak vizsgálatot és milyen kifogást jeleztek a magyar kormánynak.

A Bizottság brüsszeli szóvivőjétől azt a választ kapták, hogy az Európai Bizottságnak semmiféle véleménye nincs a támogatásról, a szóvivő pedig még csak nem is hallott arról, hogy a bizottságnak bármiféle kifogása lenne a babaváró támogatási programmal, ráadásul az ügyben a kormány fordult hozzájuk, és nem fordítva.

Rétvári Bencét mindenesetre meggyőzhette a Magyar Nemzet cikke, mert szombati sajtótájékoztatóján arról értekezett, hogy

Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását.

Ricardo Cardoso, az EB versenypolitikai szóvivője azt közölte az Indexszel:

Nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.

kiemelt kép: mti

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

Itt a vége

O.L.K.T.

A rendszer nem változik magától. A rendszerváltás összetett dolog.

O.L.K.T.

Magyarországot egy hatalommániás, skizofrén, beteg diktátor vezeti :(

O.L.K.T.