Kemény választ kapott Kövér a gusztustalan Gyurcsányozásra!

A házelnök undorító módon állt bele a DK elnökébe, Gyurcsány Ferencbe. Röviden Kövér minősíthetetlen stílusban nyilatkozott a DK elnökéről. Gréczy Zsolt a DK-tól nem sokat késlekedett a válasszal, Kövér valószínűleg csak pislog, mint hal a szatyorban.

“Kövér László házelnök azt mondta az InfoRádiónak, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK “pódiumra lépésével” nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel. A Demokratikus Koalíció szerint a parlamentarizmussal összeférhetetlen színvonalat éppen annak a Kövér Lászlónak köszönhetjük, aki szerint “az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen”. Kövér láthatóan nem csak, hogy tűzzel-vassal küzd a parlamentáris demokrácia ellen, hanem nem is érti annak működését és jelentését, miszerint kormány és ellenzék együtt képviselik a hazát, és igen, a haza ellenzékben IS van. A DK mindazonáltal örül annak, hogy Kövér nem örül, lesz ez még rosszabb is, tenni fogunk róla.”

– reagált Gréczy Zsolt Kövér szavaira.

Kapcsolódó cikkek

Varga-Damm Andrea: Úgy látom, a kormánypárti szennymédia nem bír magával!

Rubóczki Tamás

Emlékeztető a lakosságnak!

O.L.K.T.

Dobrev Klára fantasztikus üzenete

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!