Kemény üzenetet küldött Orbánnak az Európai Néppárt frissen megválasztott elnöke

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.

A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.

Tusk azt ígérte, az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Mint mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája.

“Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség”

– hangoztatta.

A 444.hu vette észre, hogy Tusk egy ponton egyértelműen Orbán Viktorról beszélt:

“Emlékszem, amikor többen heteken keresztül keményen dolgoztak a Törökországból érkező illegális bevándorlók hullámának visszaszorításért. Több száz órás tárgyalások után jutottunk el az Ankarával való megállapodásig, amelynek köszönhetően az érkező migránsok száma több mint 90 százalékkal csökkent. Senkit sem kell emlékeztetnem arra a szerepre, amelyet Angela Merkel játszott ebben a folyamatban. Mégis, másvalaki akarta le a babérokat.
Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján, miközben kerítést épített és plakátokon hirdette a migrációellenes propagandát”

– mondta Donald Tusk.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja. A Fidesz tagsága jelenleg fel van függesztve.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli figyelmeztetés! – részletek

O.L.K.T.

Nevetést titulust! VIDEÓ

O.L.K.T.

Erdoğan látogatásához

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!