Kell a szavazat. 97 milliárd Ft-os programot indít a magyar kormány Erdélyben!

0

“A magyarországi támogatással, az önerővel és az esetleges hitelekkel együtt minden esély megvan arra, hogy a következő két évben mintegy 300 millió eurónyi fejlesztés valósuljon meg a székelyföldi, erdélyi mezőgazdaságban. Ez megváltoztathatja ezt a térséget” – jelentette ki az államtitkár.

Magyar Levente elmondta: a mezőgazdaságból élő gazdák legfeljebb 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak tenyészállatok vásárlására, ültetvények megvalósítására, eszközök beszerzésére.

Hozzátette: a program párosul a tavalyi év végén meghirdetett székelyföldi nagy beruházások programjával, amely keretében több tucat mezőgazdasági feldolgozóüzem épül a térségben.

Minden esély megvan arra, hogy aki pályázik, meg is kapja a támogatást – jelezte Magyar Levente. Hozzátette: a gazdaságfejlesztési program addig folytatódhat, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van.

Ahhoz, hogy Budapestről nézve “a láthatár ne érjen véget az országhatárnál” szerinte az is szükséges, hogy a térség országai fejlődjenek, és Európa is erős maradjon.

Ezt az erdélyi gazdálkodók azzal szolgálhatják, ha részt vesznek a május 26-i európai parlamenti választásokon, és “a megfelelő oldalra” szavaznak – emelte ki.

Forrás: Nyugati Fény

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!