Kedves debreceni lakosok! Nem találtak szegényeket a debreceni szegregátumban, lefújták a 600 milliós szociális bérlakásprogramot

Kedves Debreceni lakosok!
A polgármesteretek, egész Debrecen területén nem talált 30 darab szociális bérlakást, amit fel lehetne újítani, és amit az Európai Unió fizette volna!
Ezt írta a polgitok „„Az előkészítő szociális munka keretén belül felmért szegregációval és szegregációval veszélyeztetett területen élők között 5 lehetségesen kijelölhető család sincs, akik alkalmasak lennének a projektbe történő bevonásra.”
Debrecenben mindenki már felújított szociális bérlakásban él?
Nem is tudtuk, hogy nektek olyan jól megy.
Nektek mi erről a véleményetek?

2018 nyarán kapott Debrecen 590 millió forint, vissza nem térítendő uniós forrást „Szociális városrehabilitáció a Nagysándortelep-Vulkántelepen” projektjére. A program részeként 30 darab szociális bérlakás létrehozását, felújítását vállalták, a beköltözők pedig részt vettek volna egy másik támogatott projektben,  akik szociális munka keretében egyéni fejlesztési tervet kaptak volna.

A február 21-i testületi ülésre azonban a polgármester olyan előterjesztési javaslatot írt, amelyben arra kéri az önkormányzatot, hogy vonja vissza a programot. Hogy mi történt? Az előterjesztés szövege szerint

„Az előkészítő szociális munka keretén belül felmért szegregációval és szegregációval veszélyeztetett területen élők között 5 lehetségesen kijelölhető család sincs, akik alkalmasak lennének a projektbe történő bevonásra.”

Pedig a programba való bekerülés hivatalos feltétele csupán az volt, hogy az érintettnek legalább 1 évvel életvitelszerűen a szegregátumban/szegregációval veszélyeztetett területen kellett élnie. A cívishír cikke szerint a városrészből a 90-es évektől kezdve az ingatlanfejlesztések sok lakót szorítottak ki, illetve az önkormányzat is vásárolt fel ingatlanokat, hogy eltávolítsa az általuk nem szívesen látott embereket, így sem lehet azonban azt mondani, hogy ne lennének nagy számban szegények és rászorulók a területen, vagy, hogy sikerült volna felszámolni a nyomort és a szegregátumot. A fel nem használt forrást az önkormányzat egészségügyi infrastrukturális fejlesztésre csoportosítja át.

(mfor.hu)/https://merce.hu/2019/02/23/nem-talaltak-szegenyeket-a-debreceni-szegregatumban-lefujtak-az-600-millios-szocialis-berlakasprogramot/?fbclid=IwAR3aYqLpawCPdOg4Cbi3uQtVoXjkok96Z0CPHS-bvfcodqBgW718vFHD2-c

Kapcsolódó cikkek

A szegényeket kivégzi az orbáni rendszer

O.L.K.T.

387 forint …Drága Karácsony

O.L.K.T.

Putyin elnök azt tervezi, hogy a következő hat évben 10 millió gazdasági bevándorlót csábít az országba.

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!